Nemzetközi konferencia Budapesten a limes világörökségi helyszín bővítéséről

A limes világörökségi helyszín bővítéséről tartanak nemzetközi konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban tíz ország szakértőinek részvételével kedden és szerdán.

A Római Birodalom határai világörökségi helyszín bővítése - Pannonia provincia világörökségi nevezése címmel Visy Zsolt miniszteri biztos kezdeményezésére rendezik meg a munkakonferenciát nemzetközi és magyar örökségvédelmi szakemberek részvételével - közölte a Miniszterelnökség.

A Miniszterelnökség meghívására érkezett szakértők célja, hogy az UNESCO ajánlásának megfelelően egyeztessék a limes (a Duna mentén húzódó egykori római hadiút) nyomvonala és a környezetében található katonai objektumok (római katonai táborok, erődítmények, katonai települések, őrtornyok és más, a határvédelemhez tartozó emlékek) által érintett európai országok nevezési stratégiáját.

A zártkörű rendezvényen a résztvevők áttekintik és harmonizálják az egyes országok pályázatait, véglegesítik a Római Birodalom határairól készített tematikus tanulmányt, és megtárgyalják azt a dokumentumot, amely a három kontinensen áthúzódó, tizennyolc országra kiterjedő, csaknem 6000 kilométer hosszú limes kiemelkedő, egyetemes értékeit meghatározza.

Az örökségvédelmi tanácskozás a tervek szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy 2018 januárjában a magyar kormány világörökségi címre terjessze fel a Római Birodalom több mint 400 kilométer hosszú magyarországi szakaszának emlékeit a szlovákiai, valamint az osztrák-délnémet limes-szakasszal közösen - írta a Miniszterelnökség.

A www.vilagorokseg.hu honlap ismertetője szerint a Római Birodalom szárazföldi (limes) és folyóparti (ripa) katonai létesítményei egységes építészeti sajátosságaik révén kiemelkedő történeti és tudományos értékkel rendelkeznek.

A limes első elemeként 1987-ben a Hadrianus-fal (Egyesült Királyság) vált UNESCO világörökségi helyszínné. 2000-ben született szakmai javaslat arról, hogy a világörökségi egyezmény érintett részes államai a skóciai világörökségi helyszín egyfajta kiterjesztéseként a Római Birodalom teljes limesének világörökséggé nyilvánítása érdekében terjesszék fel a limesnek az országuk területére eső szakaszát, az így Frontiers of the Roman Empire (A Római Birodalom határai) megnevezéssel kialakuló nemzetközi sorozathelyszín részeként.

Az Európai Régész Szövetség 2002-es thesszaloniki konferenciáján elfogadták az érintett részes államok közös összefogásával megvalósítandó nemzetközi sorozathelyszín létrehozásának gondolatát. 2005-ben Németországban az egykori Germania Superior és Raetia provinciák együttesen 550 kilométeres limesszakasza, majd 2008-ban a mintegy 40 kilométer hosszú Antoninus-fal (Egyesült Királyság) is a Világörökség részévé vált.

A Római Birodalom teljes pannóniai határszakasza a Duna mentén húzódó folyami határ (Ripa Pannonica) Klosterneuburgtól (Citium) Zimonyig (Taurunum). A Ripa Pannonica magyarországi szakasza 415 kilométer hosszúságban húzódik Rajkától Sátorhelyig; a várományos világörökségi helyszín 124 részhelyszínt tartalmaz.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.