Összművészet egy teljes éven át Veszprémben és környékén

Huszonöt ország 29 városa mutatkozik be Veszprémben és a Balaton régióban az InterUrbán című, egész éven át zajló összművészeti rendezvénysorozatban, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat részeként rendeznek meg.

A 150 programot felvonultató rendezvény kéthetes váltásokban mutatja be a résztvevő városok kultúrájának egy-egy szeletét - közölte keddi sajtótájékoztatóján Jávor Kata, az InterUrbán projektvezetője. Mint elmondta, az 50 héten át tartó programsorozatot a litvániai Kaunas bemutatkozása nyitotta meg néhány hete, amely tavaly viselte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztésért felelős igazgatója kiemelte, hogy a bemutatkozó városok között tíz olyannal is megismerkedhet a közönség - például Sevillával és Kingstonnal -, amely az UNESCO Zenei Városok hálózatának a tagja.

Emlékeztetett arra, hogy Veszprém - egyetlen magyar városként - 2019-ben nyerte el az UNESCO Zenei Város címet. A koncertek között lesz autentikus flamenco, zöld-foki szigeteki batuque és lengyel jazz is - tette hozzá. Mike Friderika elmondta, hogy a bemutatkozó városok között lesz Genf és a kanadai London is. Ez utóbbi szülöttje Sam Maggs, több bestseller, képregény és videojáték írója, akivel kedden találkozhatnak Veszprémben az érdeklődők. Sam Maggs a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a képregények minden nemzet számára üzenettel bírnak, saját munkáiról pedig úgy nyilatkozott, hogy fő mondanivalójuk az ember jóra való képessége.

A Veszprém-Balaton 2023 weboldalon közzétett program szerint szintén a kanadai Londonból érkezik a The Pairs folk-pop együttes, amely február 24-én mutatkozik be a veszprémi közönségnek a Papírkutya Kultúrbisztróban. Február 25-én Kapolcson, másnap pedig Káptalantótiban lép fel a svéd születésű, Kanadában élő Sarah MacDougall énekesnő. Márciusban mutatkozik be Temesvár, amely szintén idén viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. Március 2-án a temesvári Perkucigo koncertszínház előadását láthatják a nézők a Magyarpolányi Pajtaszínházban, másnap Veszprémben Alira Mun és a Raklap együttes ad koncertet.

Március 9-én szintén Veszprémben Radu Pieloiu dobos szólóprojektjét, az Acetobát láthatják az érdeklődők, két nappal később pedig a RemixID videók, élő tánc és remixek segítségével dolgozza fel egy többéves etnográfiai kutatás anyagát és a Bánát 12 nemzetiségének hagyományait, egyfajta "mozgó emlékművet" hozva létre Temesvár multikulturális múltjáról és jelenéről. A program szerint szintén márciusban mutatkozik be Katowice és Liverpool, majd áprilisban Bologna és Újvidék következik.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.