Saját szaunát épít a Vulkán Gyógyfürdő

A fürdő vendégei eddig a szomszédos szálloda szaunáját használták, mivel azonban a hotel szünetelteti a szauna üzemeltetését, saját létestmény építésébe kezdenek - írja a Termál Online.

Celldömölkön a Vulkán Gyógyfürdőt a téli időszakban ugyan egy takarékosabb üzemre állt át, viszont cserébe jelentősen csökkentették a belépőjegyek árát. A napi belépő ára mindössze 2200 forint, az 5 órás tartózkodási lehetőséget biztosító jegy pedig csak 1500 forintba kerül. Dunántúli viszonylatban ez nagyon jó ajánlatnak számít.

A fürdő minden nap 10 és 19 óra között látogatható. Nem üzemel az összes medencéjük, de a gyógyvizes jacuzzi, a kül- és beltéri ülőmedence, a tan- és úszómedence használható.

A Vulkán Gyógyfürdő vendégei közül sokan szerették a szaunavilágot is, amit viszont nem a fürdő, hanem a szomszédos szálloda üzemeltetett. A múlt idő azért indokolt, mert a közelmúltben a hotel felfüggesztette a szaunarészleg működtetését.

 

Lóránt Gábor, a fürdő igazgatója a Vaol.hu-nak elmondta, hogy pótolni fogják a szaunát. Saját beruházásban egy kisebb, de hasonló részleg kiépítéséről döntöttek. Itt egy finn és egy kombinált szauna, valamint egy dézsafürdő kap majd helyet. A munkálatok hétvégén kezdődnek és várhatóan december második hetében már birtokba is vehetik a szaunákat az érdeklődők.

Lóránt Gábor fürdőigazgató mindehhez hozzátette, hogy a nagy szaunavilág átadása előtt is volt ilyen szolgáltatása a fürdőnek, így lényegében csak vissza kell állítani a csatlakozási pontokat.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.