Tomor: a vidéki ízek és a céges rendezvények helyszíne

A kétezres évek elején különböző pályázati támogatásokkal kezdték el a turizmus fejlesztését Tomoron. Ennek köszönhetően közös összefogással komfortos falut alakítottak ki a belső Cserehát aljában, a ma alig több mint kétszáz lakosú településen. Napjainkban szinte érintetlen természeti környezetben élnek a magyar-szlovák határ közelében levő Tomor lakói, akik a vendégszeretetükről híresek.

„Nálunk csend és jó levegő fogadja a látogatókat” – mondta lapunknak Szilvai Attila polgármester, aki immár több mint három évtizede irányítja a kis falu életét. Helyben született, így mindenkit ismer és szívesen kalauzolja a vendégeket a településen. Valamikor a Tomori, a Rákóczi és a Téglássy család birtoka volt ez a kis falu. Ám az 1600-as években teljesen elnéptelenedett. Később 10-15 família települt ide, majd az 1900-as évek elején már sokkal többen találtak itt otthonra.

Két vendégház és a vidék ízei

Negyedszázaddal ezelőtt még csaknem négyszázan éltek Tomoron, azóta viszont – főleg a fiatalok közül – körülbelül százan költöztek el innen. Ám a vendégszeretet töretlen maradt. Manapság két vendégház működik, ahol egyszerre közel hatvan turistát szállásolhatnak el. A tulajdonosok gondoskodnak arról, hogy az érkezők megismerkedhessenek a vidéki élettel és a helyi konyhával. Mint megtudtuk, ebben a szép környezetben sok cég tart továbbképzéseket és szakmai találkozókat, konferenciákat. A vendégek az ország különböző részeiből jönnek Tomorra, de olykor külföldi látogatókat is fogadnak. Közülük többen a helyi nevezetességeken kívül a magyar-szlovák határhoz közeli történelmi örökségeket is igyekeznek megismerni. Így például szívesen látogatnak el a szlovákiai Betlérbe, az Andrássy-kastélyba vagy a tornai várba, Kassára, illetve az UNESCO „Ember és bioszféra” programjába sorolt Szádelői-völgybe is. Ezek a célpontok Tomorról autóval alig egy óra alatt elérhetők.

A falu leghíresebb személyisége a helyi születésű Tomori Pál, az egykori kalocsai érsek volt, aki a törökök elleni 1526-os vesztes mohácsi csata egyik hadvezéreként állt a magyar csapatok élén, a harcok során vesztette életét. Emlékére a falu központjában parkosított díszteret alakítottak ki, ahol a vitéz érseknek Kovács István miskolci művész által alkotott teljes alakos bronzszobrát helyezték el. A gyerekek örömére modern játszóteret is építettek, továbbá felújították a református és a görögkatolikus templomot is. Egy Németországból hazatért magyar állampolgár kezdeményezésére és támogatásával pedig római katolikus kápolnát is építettek. A múltat idézi a fából készült régi harangláb, amely 1899-ből való. Egy régi felújított épületben pedig két gyerekcsoporttal működik az óvoda.

A pecások hódolhatnak szenvedélyüknek

Tomoron szabadidőközpont is működik, ahol teniszezhetnek és a lövészetet is kipróbálhatják a vendégek. Korábban itt gyakoroltak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportvadászok, akik vizsgát is tettek lövészetből. Ezt a helyet a közeljövőben felújítják és tovább fejlesztik. A horgászokra is gondoltak a faluban, két tavat is találhatnak a pecások itt. Mindkettő gazdag halállománnyal rendelkezik, tehát jó lehetőség nyílik a szerencsés kapásokra. Ezért a következő években szeretnék, ha még több horgász érkezne Tomorra.

Szilvai Attila polgármester azt is elmondta: az önkormányzat arra törekszik, hogy megőrizze és bemutassa a turistáknak a falu értékeit. Közöttük például a helyben, házilag termelt javakat, így a szilvapálinkát vagy a gyümölcsök közül a barackot, a meggyet, továbbá a disznóvágáskor feldolgozott különböző húsokat. Az önkormányzat szervezésében évek óta tenyésztenek sertéseket, valamint zöldségféléket is termelnek Tomoron. Tavaly pedig – a jövőre gondolva – közel ezer különféle gyümölcsfacsemetét ültettek el.

Aki a falu történetét kutatta

A gazdag múlttal rendelkező település történetének kutatásával az elmúlt évtizedekben többen is foglalkoztak. Közülük kiemelkedett Tomor egykori szülöttje, Nagy-Buza Béla középiskolai tanár. Váratlan halála miatt az önkormányzat szeretné, ha a jeles tanár által felhalmozott tomori kutatási anyag méltó helyére, a falu birtokába kerülne. Ezért mindent el is követnek, hogy nyomtatott formában is megjelenhessen majd a fennmaradt kézirat.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.