Turisztikai konferenciát rendeztek Esztergomban

Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. konferenciát tartott a város és a térség szakmai közönségének a Grand Hotel Esztergom épületében november 20-án. A több mint száz résztvevővel zajló konferencia kiemelt témája Esztergom jövő évi turisztikai stratégiája, valamint a szlovák, cseh és lengyel küldőpiaci lehetőségek bemutatása volt.

Az eseményen Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. vezetőjével tavaly új alapokra helyezték a város turisztikai jövőképét, ami töretlen sikerrel halad előre azóta is.

„Úgy szerveztük újra a turizmust, hogy bevontuk a szakmai szereplőket is, ami által nem csak az ide érkezőknek, hanem a helyieknek is vonzóbbá tettük Magyarország első városát” – jegyezte meg a polgármester, majd hozzátette, hogy a kiindulási pont továbbra is Esztergom 1050 éves történelme, kultúrája és vallási értéke, melyet fiatalos lendülettel és egyediséggel ötvöznek. Továbbá kiemelte azt is, hogy az elmúlt 4 évben sikerült olyan fejlesztéseket véghez vinni Esztergomban, amivel már évtizedek óta tartoztak a városnak. „Csak hogy néhány példát mondjak: felépítettünk egy új sportcsarnokot, inkubátorházat és piacot, kerékpárutakat létesítettünk, fejlesztettük a Palatinus-tó környékét, valamint megújultak emblematikus épületeink, melyek közül kettőnek a felújítása jelenleg is zajlik.” – tette hozzá.

Az első szakmai előadó Sztojanovits Kristóf, turisztikai és marketing szakértő volt, aki a „Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány – Innováció a turizmusban” címmel tartott előadást. Ő egy kerékpárversenyhez hasonlítva mutatta be az alapítvány működését és célját. „A versenyzők szorosan egymás mellett tekernek a bolyban. Aki elől megy annak a legnehezebb a feladata, hiszen ő vágja mindenki előtt a szelet. Lehet szökni is, de az nagy energiát vesz igénybe, aki pedig kiesik a bolyból, annak lezárul a verseny” – ecsetelte Sztojanovits Kristóf, majd elmondta, hogy nekik az a céljuk, hogy egy ilyen bolyt alkossanak és segítsék azokat, akik benne vannak. Jelenleg 38 tagszövetséggel és 1000 szolgáltatóval dolgoznak együtt, akiknek segítik a kommunikációjukat, továbbképzésüket, minőségbiztosításukat és nem utolsó sorban a kutatás-tanulmányaik elkészítését.

Szekér Zoltán, az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a következő gondolat mentén ismertette a 2024. évre szóló kiemelt stratégiai célokat a helyi és a térségi turizmussal kapcsolatban: „Az utazás nem arról szól, amit megnézünk, hanem arról, amit átélünk”, majd folytatta: „Rengeteg kiajánlóból ismerhetjük az Esztergomi Bazilikát, a Dunát, vagy éppen a Várhegyet. De számunkra nem a város bemutatása a legfontosabb, hanem hogy maradandó élményt adjunk a látogatóknak”. Szekér Zoltán kiemelte, hogy fontosnak tartja a turista mobilitást, ami által szeretnék a Várhegy és a Széchenyi tér egyensúlyát megteremteni, hiszen jelenleg a látogatóknak csak a 15-20%-a jut el a Bazilikától a belvárosig. A turisztikai ügyvezető a továbbiakban számadatokat hozott az elmúlt időszakról. Megjegyezte, hogy a január és szeptember közötti időszakban közel 200 ezer vendégéjszakát számoltak Esztergomban, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 38%-kal növekedett a 2022-es év azonos időszakához képest. A statisztikából kiderült az is, hogy a külföldiek közül a legtöbben Szlovákiából, Csehországból és Németországból érkeztek Esztergomba. Szekér Zoltán a 2024-es célok között kiemelte a keresletnövelést, melyet az esztergomijegyek.hu online felülettel szeretnének fellendíteni, továbbá bővítik az értékesítési tevékenységüket, új turisztikai termékeket hoznak létre, hűségprogramot indítanak, újabb rendezvényeket hívnak életre, fejlesztik a küldőterületi kommunikációjukat, valamint új üzleti ágazatot – reklámügynöki tevékenységet – alakítanak ki.

Csapody Bence, a Kistücsök Food&Room szállodavezetője, valamint az MTÜ szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője arról beszélt, hogy a magyar vidéki vendéglátásban milyen szerepük van a helyi termelőknek és termékeknek. Ezzel kapcsolatban egy kutatást is készített a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen, melynek eredményeit prezentáció formájában mutatta be a résztvevőknek. Kiemelte, hogy a kutatás során a termelők és a vendéglátóhelyek közötti rövid ellátási láncokat vizsgálták, hiszen az utazási élmények során egyre nagyobb szerepet kap a gasztronómia. Ha pedig a látogatóknak pozitív emlékük van a megismert termékekkel kapcsolatban, akkor szívesebben látogatnak vissza. A kutatás során kiderült, hogy a vendéglátóhelyeknek a legtöbb feladatuk a munkaszervezéssel adódik. Továbbá fontos számukra, hogy helyi termelőktől szerezzék be az árukat, azonban az alapanyagellátás mennyiségi és minőségi ingadozása miatt többen már saját farmot is létesítenek a közelben, hogy zökkenőmentesen tudják ellátni a napi friss zöldség- és fűszerigényüket. Csapody Bence a prezentáció további részében ismertette a termelők és a vendéglátók közötti kommunikáció fontosságát, valamint azokat a digitális megoldásokat, amik erősíteni tudják a rövidített ellátási láncok működését.

Utolsó előadóként Kócsi Krisztina, a Visit Hungary Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának tagja járult a mikrofonokhoz, aki a szlovák, cseh és lengyel turisztikai küldőterület lehetőségeit mutatta be az érdeklődőknek. Kiemelte, hogy jelenleg a legfontosabb célkitűzésük, hogy a visegrádi négyek országaiból és Romániából hozzanak látogatókat Magyarországra. Ennek érdekében különböző platformokon népszerűsítik országunkat. Többek között nemzetközi vásárokon, konferenciákon és ami a legfontosabb, a küldőterületi online felületeken. Kócsi Krisztina megjegyezte, hogy országonként más-más médiafelületeken szükséges a célcsoportokat megszólítani, hiszen míg Németországban mindig a nyomtatott anyagok a célravezetőbbek, addig mondjuk Ázsiában már csak online érdemes kommunikálni. Kiemelte azt is, hogy a B2B kommunikációban fontos a Study Tour-ok rendezése, hiszen az egyes országok turisztikai szakemberei ha átélik az élményeket, akkor sokkal jobban tudják majd ajánlani a potenciális ügyfélkörükben. Végezetül prezentáció formájában megmutatta a szolgáltatóknak, hogyan mutassák be a termékeiket, illetve azokat milyen formában és hogyan hirdessék a leendő látogatóknak.

A szakmai előadások után a résztvevők ebéd formájában az új Esztergomi Piac ízeivel ismerkedhettek meg, majd üzleti workshop keretében az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. kollégái három témakörben tartottak fórumot a szolgáltatóknak, valamint a turisztikai szakembereknek.

Forrás: Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.