Újranyithat a hevesi strand

Az elmúlt két évben tovább erősödött Heves turisztikai vonzereje. Az alföldi mezőváros ezt annak köszönheti, hogy befejeződött a 31-es főközlekedési út Dormánd-Jászapáti közötti szakaszának felújítása, amely Hevest érintette a legjobban. Innen már mindössze 25 kilométerre találni a Tisza tó kiskörei és tiszanánai részét, de gyorsan megközelíthető Jászberény, sőt Gyöngyös és a Mátra, valamint Eger is.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A városban újra erőre kapott a híres dinnyetermelés, sőt az utóbbi években folyamatosan szilvát, cseresznyét, meggyet is telepítettek, melyeket ma már a turisták is megkóstolhatnak. Hevesen a város jövőbeni gazdaságát a gyümölcstermés feldolgozására alapozzák.

Sveiczer Sándor, Heves polgármestere a Turizmus Online-nak elmondta, hogy az önkormányzat tervei szerint több fontos fejlesztést valósítanak meg a következő időszakban. Így például pályázati támogatással szeretnék újranyitni a strandot, ahol várhatóan kemping is lesz és a Vicán-tavat pedig rehabilitálják.

Országos szőtteskonferencia lesz

A városban elkezdődött az öt kilométer hosszú belterületi, illetve 15 kilométer hosszú külterületi kerékpárút építése, amely kapcsolódik a Heves-Boconád-Tarnaméra hálózathoz. A fejlesztés 450 millió forintba kerül és 2018 végére fejeződik be. Mindez jelentősen erősíti majd Hevesen és a környékén a kerékpáros turizmust.
Arról is értesültünk, hogy a várost a horgászok is kedvelik, miután a közeli Alatkán 36 bányató található, ahol szívesen töltik idejüket a pecások.

Ezen a területen lovastanya is működik, ahol nemrég sok vendéggel tartották meg az I. Hevesi Vágtát, amely a Nemzeti Vágta előfutama volt. Hevesen kiemelkedő turisztikai látványosság a nagy múltú népművészeti és háziipari szövetkezet, ahol ma is, több mint száz dolgozó tevékenykedik és készíti a híres hímzéseket, asztalterítőket és ruhákat. Az idén augusztus első hétvégéjén itt tartják az országos szőtteskonferenciát, amellyel tovább öregbíthetik a város hírnevét.

A látványosságok közé tartozik a különleges sakkmúzeum, amelyet pályázati támogatással egy nagyobb épületbe költöztetnek és a kiállítást pedig átrendezik. Sokan szívesen látogatják a Heves történetét bemutató múzeumot is, a Fő tér közepén levő régi kúria épületben. 

Zöld várossá fejlesztik

Már az elmúlt években is több parkot létesítettek a városban pályázati támogatással. Sok a virág is a városban. Ezt a munkát tovább folytatják. A polgármester nem titkolta, hogy a következő években Hevest zöld várossá kívánják fejleszteni. A sportcsarnok mellett levő két hektáros területen például újabb közparkot létesítenek, ahol játszótér, szabadtéri színpad, sportpálya és pihenőhely várja majd az érdeklődőket. A munkát elkezdték és a fejlesztést 2018-ban fejezik be. Az elmúlt évben két műfüves sportpályát is építettek, az idén pedig ezek számát további kettővel gyarapítják.

Sveiczer Sándor arra is utalt, hogy az utóbbi időszakban sokat változott Heves arculata. Vonzóbbá vált a belváros. ahol több szobrot helyeztek el a parkokban, például a Hősök emlékművét. Nemrég pedig látványos szökőkutat is létesítettek, a látogatók örömére. Úgy is mondják, hogy ez a település a kúriák és a kastélyok városa is.

Ezek közül a régi épületek közül az önkormányzat tulajdonában levőket, folyamatosan fel is újítják. Érdekességként tavaly a helytörténeti múzeum kerékpáros túrát szervezett a helybelieknek, hogy megismerhessék a környezetükben levő kúrákat és a kastélyokat. Ezt idén szeptemberben megismétlik. 

Ma is él a Marci legenda

Mindezek mellett további turisztikai programokat is szerveznek a mezővárosban. Így kétezer résztvevővel májusban rendezték Alatkán a nagy sikerű eperfesztivált. Legközelebb augusztus 20-án a hevesi Fő téren, a szökőkút mellett tartják a Szent István Napot. November közepén pedig a Márton-napi mulatságra várják a vendégeket. Ennek az emblematikus figurája a hevesi Marci lesz, aki ma is a város lakója. Róla szól az a legenda: "Él, mint Marci Hevesen." Ennek a programnak az lesz az érdekessége, hogy Marci bojtár vetélkedőt tartanak és a résztvevők a Marci borát és az ételeit is megkóstolhatják.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.