Utaztatókat is érint a Sberbank-csőd

Három utazási iroda van Magyarországon, amelyek vagyoni biztosítékát pénzbeli letét formájában a Sberbank kezelte. Őket - kettőt egészen biztosan - a hatóság már valamivel a csőd előtt figyelmeztetett, hogy érdemes lehet új partner után nézni. Az irodák működését a bank csődje nem veszélyezteti.

A Fővárosi Kormányhivatal adatai szerint a Sberbank csődje három utazási irodát kényszerít arra, hogy vagyoni biztosítékát új szolgálatónál kösse meg.

A pécsi Grand-Tours Kft.-nek a nemzetközi utazásokra 8,3 millió forint, a belföldi utakra 600 ezer forint biztosítéka volt a Sberbanknál. Müller Ágnes, a cég ügyvezetője a napi.hu-nak elmondta, hogy a hatóság már a csőd előtt felhívta a figyelmüket: "aggályosnak" tartják, hogy az orosz hátterű banknál tarják a pénzbeli letétjüket. A cégvezető kérelmezte, hogy a csőd miatt ne vonják vissza az engedélyüket. Erre egyébként nem is lenne szükség, ugyanis pénzügyeiket egy másik számláról tudták intézni, az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA) pedig vissza is kapják a most elvesztett biztosítékot, amelyet szintén biztosítékképzésre használnak majd fel.

Szintén a Sberbanknál tartott 5 millió forintnyi pénzbeli letétet az International Language Travel Nyelvi Utaztató Kft. Ők a lap kérdésére szintén azt mondták, hogy a hatóság felhívta a figyelmüket a problémára, és az OBA-kártalanítás után új szerződést kötnek. Szintén érintett az Encián Tours Kft. 5 millió forinttal, de őket egyelőre nem tudta elérni a portál.



Mi történt a Sberbankkal?

A hazai Sberbank az orosz-ukrán válság nyomán az osztrák anyabanktól, illetve annak tulajdonosától, a – nemzetközi szankciók által sújtott - orosz Sberbanktól érkező negatív hatások miatt került súlyos fizetőképességi (likviditási) és tőkehelyzetbe. Az európai szanálási hatóság kedden indított végelszámolást a  magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál.


Forrás: napi.hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.