Várhatóan 2025-re fejeződik be a füzéri vár felújítása

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz. A beruházás mintát adhat a többi erődítmény későbbi felújításához is - fogalmazott a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren.

Tuzson Bence a füzéri várfelújítás második ütemének kezdetét jelző időkapszula elhelyezési ünnepségén elmondta: a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében körülbelül 30 várunk és kastélyunk újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul - tette hozzá. A füzéri beruházás második üteme 2021-ben fejeződik be, 2025-re érhet véget a teljes beruházás - mondta az államtitkár hozzátéve: az építkezéssel nemcsak a falakat és a tetőket húzzák fel, de a látogatók számára megelevenedik az a középkori hangulat, amellyel átélhetővé válik a történelem. Tuzson Bence felidézte: Füzér és a füzéri vár jelentős történelmi események tanúja volt, hiszen a terület Bánk bán tulajdona volt, 1235-től királyi birtok, utána pedig olyan neves családok birtokolták, mint a Nádasdyak vagy a Perényiek. Hozzáfűzte: 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr az erődítményben őrizte a Szent Koronát. Később a vár áldozatául esett az osztrák hadsereg rombolásának, ami miatt 300 éven át "Csipkerózsika álmát" aludta az erőd, ebből ébredt most fel - közölte az államtitkár, aki egy drónt vezérelve, kivetítőn keresztül mutatta be a beruházás helyszíneit a megjelenteknek.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett céljuk a vár és környezete megóvása, megőrzése az eljövendő nemzedékek számára. A kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabont házakat, gyümölcsaszalót, liktárium helyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat, de felépül majd a Várkapitány háza, a Rimay ház - Rimay János életét bemutató szoba is. Egyedi élményelemként az úgynevezett Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja az érdeklődőket. Kiállítással bővül a füzéri alsóvár, a vár infrastruktúrájához, a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva - közölte Virág Zsolt.

Horváth Jenő, Füzér polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg 2016-ra, amelynek eredményeként azóta jelentősen megnövekedett a turistaforgalom. A felújítás óta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent. Hozzátette: most a konyha és sütőház kivitelezése kezdődik meg 622 millió forintból, Rudolf Mihály tervei alapján, a parkoló bővítése, a parkoló és játékkert fejlesztése további 200 millió forintba kerül majd, azután következik a kiállítási és programelemek elhelyezése. A második ütem teljes költségvetése másfél milliárd forint - mondta a polgármester. Kiemelte: eddig körülbelül négymilliárd forintot költöttek a vár felújítására, a teljes befejezéshez pedig további hatmilliárd forintra lesz szükség. Horváth Jenő hozzáfűzte: a szakemberek szerint a befejezés után a vár látogatottsága meghaladhatja az évi 140 ezer látogatót.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.