Végső búcsú dr. Csizmadia Lászlótól

A nagyrabecsült turisztikai szakember temetési szertartása november 28-án Piliscsabán lesz.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szakma által jól ismert és tisztelt dr. Csizmadia László 2020. november 5-én életének 84. évében hunyt el. A jeles turisztikai szakember a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi,Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának egykori főigazgatója, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének egykori elnöke, az ÉTA egykori és a Summa Vitae Alapítvány jelenlegi kuratóriumi elnöke, egykori önkormányzati képviselő és több magasrangú szakmai és közéleti kitüntetés tulajdonosa volt.

 

Temetésére 2020. november 28-án szombaton a római katolikus egyház szertartása szerint, a klotildligeti Jézus Szíve-templomban (2081 Piliscsaba, Klotild tér 1.) kerül sor. Az érvényben lévő járványügyi szabályok betartása mellettbúcsút venni tőle 13 és 15 óra között lesz lehetőség, majd 15 órától gyászmisét tartanak. Hamvait a mise után szűk családi körben az altemplomban található kriptában helyezik végső nyughelyére. Ezért kérik, hogy koszorút, virágot ne hozzanak a búcsúzni érkezők, az erre szánt összeget helyezzék a templomban kihelyezett perselybe, vagy utalják át a Summa Vitae Alapítvány bankszámlájára (10402104-50526788-85501002). Az összegyűlt pénzt értelmi sérültek gondozására fordítja az alapítvány.


Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás

Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás 

Tavaly ötven év után kelt újra életre a Lampionos Hajós Felvonulás Győrben.
Kultkikötő a Balatonnál

Kultkikötő a Balatonnál 

Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő.
Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást

Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást 

Tovább nő az igény a közösségi nyári élményekre.
Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.