Víz és kolbász, papír és acél – a sokarcú Dunaújváros

Adventi forgatag, disznótoros buli, papírmúzeum, kézműves sörök, retro kisvendéglő, megújult kemping, szoborpark – Dunaújváros nem szűkölködik programokban, látnivalókban.

Rock és metál

Dunaújvárosban, közvetlenül a vízparton a Szalki-szigeten, távol a város zajától 28000 négyzetméteren frissen felújított kemping várja a vendégeket. Közepén áll a rendezvényház, amelyben egész évben működik a büfé és van ingyenes wifi szolgáltatás is. A sziget területén bográcsozó helyeket alakítottak ki, sportpályák és szaunapark várja a vendégeket. Itt rendezik meg jövőre is a nagysikerű Rockmaratont július 11-16. között, amelyen akár 40 ezer ember is részt vesz. A vízi turizmus fellendítése érdekében a város tervei közt szerepel, hogy olyan pontonkikötőt építsenek, ahol kiköthetnek a nagyobb hajók.

A fém és a vas használata az egyetemes művészetben, a modern építészettel összefüggésben, a második világháború után kezdett elterjedni. A városban néhány évtizede vendégművészeket hívtak, akik alkotásaikat náluk hagyták. Az Acélszobrász Alkotótelepeken elkészült szobrokat a Duna-parton a Szoborparkban helyezték el, itt 58 nagyméretű műalkotás nézhető meg.

Papírjuk van róla

Magyarországon 700 éve használunk papírt, 500 éve van önálló papírkészítésünk és 185 éve saját papírgyártásunk. Ez alatt az idő alatt 200 magyar papírmalom és 104 magyar papírgyár működött. A Magyar Papírmúzeum ennek a páratlanul gazdag és látványos örökségnek a bemutatására törekszik. Komoly igény van rá, hiszen 2010-ben a magyarországi papírhasználat 700 éves évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállítások látogatottsága minden eddigi rekordot megdöntött.

A néhány hónapja megnyitott kiállítást Pelbárt Jenővel, a múzeum igazgatójával, valamint Bedő József papírrégiség-gyűjtővel, a múzeum társkurátorával néztük meg. A Hamburger Hungária Kft., a Magyar Papírmúzeumért Alapítvány valamint a Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság összefogásának köszönhető a múzeum szeptemberi megnyitása, ahol ezer négyzetméteren mutatják be a papír történetét. Érdekesség a többi között a tanyalevél, a marhalevél, a mini könyvek és a kultúrához köthető papírtermékek. Mindenki mást talál érdekesnek, a zárjegyek és a magyar szükségpénzek előtt is hosszasan állnak a nézelődők.

Pelbárt Jenő lelkesen meséli, hogy 50 éve vár egy ilyen múzeum megnyitására, ennek szükségességét bizonyítja, hogy a megnyitó napján 1200 látogató volt kíváncsi a csodás papírbemutatóra, mára pedig már összesen kétezren látták. A múzeumpedagógiai terembe is ellátogattunk, tartanak itt rendhagyó történelem és technika-történeti órákat, papíripari vetélkedőket, vízjelkutatási pályázatokat, papírmerítést is.

Kolbász, lazac és sztrapacska

Aki jót akar enni Dunaújvárosban, annak a Kiskohászt ajánlják. Horváth Attila tulajdonosnak 1980-ban ez volt az első munkahelye, régi Kohász étterem hangulatát igyekeznek máig megőrizni. Hagyományos ételek és mai fogásokat egyaránt felvettek az étlapra. Az ínyencek kedvéért van itt lazac és juhtúrós sztrapacska is. Náluk gyakorolhatnak a pincér- és szakácstanulók. Dunaújvárosban programot is találunk bőven. A hagyományokhoz híven december 3-án immár hetedik alkalommal rendezték meg a Pentelei Kolbászfesztivált a Városháza téren. Szabó Tamás, az eseményt szervező egyesület elnöke elmondta, hogy 500 adagos kóstolót készítettek, amely el is fogyott az utolsó falatig. Az ízletes kolbász titka a turmixolt fokhagyma – tudom meg tőle. Majd szó esik a múltról: az ötvenes években pirított kenyeret, ma rizst használnak a hurkához. Tizenhárom csapat versenyzett, mentorunk és kalauzunk, Fekete Györgyi segítségével mi is zsűriztük a termékeket.

Kultúrkocsma

Milyen a sült tea? Melyik az a pub, ahol hétfajta sört is csapolnak és 16 féle pálinka közt lehet választani? Ez a város Kultúr kézműves kocsmája, amely nemrégiben nyílt meg az egykori Aranycsillag szálloda földszintjén. Közben szépen ránk esteledett. Ennyi fért bele egy napba Dunaújvárosban.


Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma

Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma 

A magyar utazók rövidebb kikapcsolódásokat terveznek, és a szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak.
A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE

A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE 

A SZÉP-kártya felhasználási szabályainak 2025. január elsejei módosítása kapcsán kikértük az MSZÉSZ véleményét is, most megérkezett reagálásuk – így cikkünket frissítve ismét közreadjuk.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.