A kkv-szektor járhat jól a következő uniós fejlesztési időszakkal

Akár 300 milliárd forint EU-s támogatást is kaphat a turizmus 2015-20 között - újságolta dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár az Utazás kiállítás szakmai napján megrendezett turizmus szakmai fórumon. A pályázati kiírások nyáron már megjelenhetnek.

Az előzményekről szólva az államtitkár elmondta, hogy az előző fejlesztési időszakban, 2007-13. közt támogatott 1119 projektre 313 milliárd forint jutott. Az időszak végéig 309 milliárdra szerződtek le és 893 projekt valósult meg.

Az előttünk álló években mintegy 220 milliárdnyi, célzottan a turizmusra szánt forintra pályázhatnak a szolgáltatók. „Cél a kkv-szektor piacra vitele” - közölte Ruszinkó Ádám. Amit pedig elsősorban érdemes lesz bogarászniuk a kis- és középvállalkozásoknak, azok a GINOP kiírásai. Egy dizájnerdrog nevére emlékeztető betűszó a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programokat takarja, melyekre a TOP-okkal (Településfejlesztési Operatív Program) együtt Brüsszel már kimondta az áment. Utóbbiakra határon átnyúló régiók is pályázhatnak. A pénzek felhasználásáról a helyi közösségek és az önkormányzatok döntenek, de a központi koordinációt a kormány intézi. A hálózatos turisztikai projektek - például a Bejárható Magyarország keretében a lovas-, zarándok- vagy kerékpáros turizmus - fejlesztői járhatnak jól vele.

Nagy támogatási intenzitásúak lesznek a GINOP természeti és kulturális örökség védelmére és fejlesztésre kiírt pályázatai, melyekre elsősorban a nemzeti parkok, világörökségi helyszínek jelentkezését várják. Szintén a GINOP-ból nyerhetnek támogatást a minősített gyógyhelyek, mely által növelhetnénk a nemzetközileg is elismert gyógyhelyek számát - fejezte ki reményét a helyettes államtitkár. A gyógyturizmusunkat segíti, hogy a GINOP 2-ben rendelkezésre állnak források az orvosi bizonyítékokon alapuló gyógyvízkutatásra.

A TDM-ek szintén pályázhatnak a következő években szakmai programjuk megvalósítására, szervezeti szintjük továbbépítésére, de „nem a végtelenségig támogatva” - figyelmeztetett ezúttal is Ruszinkó Ádám hozzátéve, hogy a TDM szervezetek esetében az önfenntartás a cél.

„Isten segedelmével” a Magyar Turizmus Zrt. is pályázatok kedvezményezettje lesz - tájékoztatott. Az időszak során mintegy 8 és fél milliárd forint pályázható nemzeti marketingre, amit az MT Zrt. újabb piacok megnyerésére használhat.

Lesz pénz energiahatékonysági fejlesztésekre, megújuló energiaforrásokat célzó beruházásokra, oktatás és szakképzés, valamint informatikai háttér fejlesztésére. Ez további mintegy 80 milliárdot jelenthet a turizmus számára. Ezek a pályázatok azonban már mindenki számára nyitottak lesznek.

„A bizalmi szint nem elég, az együttműködési hajlam nem elég, próbáljunk meg tényleg együttműködni” - kérte a szakmát zárómondatában Ruszinkó Ádám rávilágítva, hogy a pénz önmagában nem minden az ágazat hatékony működtetéséhez.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.