hirdetés
hirdetés

Az utazási irodák kidobhatják a katalógusokat

De ennél nagyobb bajuk is lehet a Malév leállása miatt - derült ki a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) beszámolájából, melyet pénteken az Utazás Kiállítás egyik konferenciáján tettek közzé. A MUISZ szerint „hosszú távon beláthatatlan károkat okozhat nem csak az utazási irodáknak, hanem az egész idegenforgalmi ágazatnak és ezáltal az ország gazdaságának” egy nemzeti légitársaság nemléte. Akár ezer utazási irodai dolgozó is az utcára kerülhet.

hirdetés

A leállás - mint azt Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke elmondta: váratlanul és meglepetésszerűen érte az utazási irodákat különösen annak tudatában, hogy az utolsó pillanatig értékesítették a légitársaság jegyeit. Ez már azért is érinti mélyen az utazási irodák, különösen a IATA-irodák zsebét, mert több éves tapasztalat alapján a Malév jegyeinek 80%-át ők értékesítették. Csak a légitársaság csődbemenetelekor meglévő, 757 ezer idei lefoglalt és kifizetett jegyből már 230 ezret a hazai irodák adtak el.  Az irodák a repülőjegyek árát illetékestül májusig bezárólag átutalták az azt a légitársaságok felé továbbutaló IATA-nak, ugyanakkor egy fillért nem láttak még a 2011 utolsó negyedévében eladott Malév jegyekért járó jutalékból. A jegyek egy részét ráadásul még teljes mértékben nem térítették meg az utasok, legfeljebb előleget fizettek. A IATA-irodák ügyében a MUISZ korábban Matolcsy György közbenjárását kérte levélben. Erre válasz még nem érkezett, a kérdéses konferencián a Nemzetgazdasági Minisztrériumtól illetékes nem jelent meg.

Tovább súlyosbítja a helyzetet,

hogy a bankok egy része - melyek elvileg visszatérítették volna a pórul járt utasok pénzét - elkezdte azt inkább az irodákra ráterhelni, anélkül, hogy a Bankszövetség erről hivatalosan állást foglalt volna. A MUISZ azzal próbálja jobb belátásra téríteni a bankokat, hogy csak azért mert ők adták el a jegyet, elreptetni nem nekik kell az utast, ez nem az ő felelősségük, ők csupán közreműködtek az értékesítésben, ezzel kötelezettségüket le is tudták. Reakció még nem érkezett a pénzintézetektől, de ha nem fogadják el a MUISZ érvelését, az ügy jogi úton folytatja, majd onnan a PSZÁF-hoz kerül.

Ijesztő

A MUISZ egy héttel a leállást követő felmérése szerinti számok ijesztőek lehetnek, ha az egész évet vetítik előre. Kiderült: a járatok törlése beutaztatók számára kb. 10.000 vendégéjszaka és mintegy 200 millió Ft azonnali  kiesést jelentett. Ehhez jön hosszabb távon, hogy „egyes desztinációkból sokkal nehezebb lesz Budapestre eljutni, tehát elvesztettük azt az előnyünket, ami korábban fontos érv volt a magyarországi utazások mellett, nevezetesen, hogy könnyen elérhető, központi fekvésű európai úticél” - fogalmazott Molnár Gabriella. A szövetség aggódik a minőségi beutazás miatt; szerintük a fapadosok miatt egy gyengébben fizető vendégkör felé tolódik el az arány. A hagyományos légitársaság által repült közvetlen járatok számának csökkenése hátrányosan érinti a MICE-turizmus zömében nem Ryanair-rel és társaival repülő utasait. Így feleslegessé válhat már az amúgy évtizedek óta halogatott, nagy befogadóképességű kongresszusi központ megépítése, vagy akár a múzeumi negyed milliárdokból történő megépítése. Az üzleti és hivatásturizmust még egy olyan ág is húzza, hogy azokon a viszonylatokon, melyet jelenleg kizárólagosan repülnek a Malév helyébe lépő full-service, hagyományos légitársaságok, az árakat újabban igen vastagon fogó ceruzával írják. Ez komoly gondot okozhat olyan esetekben, amikor egy ügyfél Budapestet más városokkal versenyeztetve mondjuk az odajutás költségei alapján hozza meg végső döntését.

A jog útvesztője

Ami kiutaztatókat illeti, 25 irodát érintett azonnal a csőd, a kár értéke szintén 100 milliós nagyságrendű. A kárt zömében az előre kifizetett depozit jelenti ez esetben. Több iroda alapozta nyári, csoportos árualapját a Malév chartereire. Kijöttek a katalógusok, melyeknek tartalma és árai érvénytelenek, a katalógusok mehetnek a kukába - mondta Molnár.

Ennél sokkal nagyobb gond, hogy kell-e és mekkora kártérítést fizetnie az utazásszervezőknek utasaik számára. Ügyvédek véleménye értelmében vis maior esete áll fenn, mivel a jóhiszeműen eljáró irodáknak a Malévnál zajló eseményekre ráhatása nem volt, tették a dolgukat, nem lennének kötelesek így kártérítést fizetni az utas felé. Másfelől a 281/2008-as utazási irodai rendelet szerint az utazási csomag teljes tartalmáért felelős utazásszervező köteles az utat más módon megszervezni vagy az előleget visszafizetni a pórul járt utasnak. De ebben a történetben nem csupán az utas járhat pórul annak tudatában, hogy az irodák a Malévnek már leszurkolták a súlyos előlegeket.

A jogászok véleménye és az utazási csomagot szabályozó rendelet közti ellentmondás feloldása érdekében a MUISZ kezdeményezni tervezi, hogy a rendeletet úgy módosítsák, hogy az utazásszervező közreműködőjének - ez esetben Malév - csődje is okként szerepelhessen az utazási szerződés ellehetetlenülésének okai között.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai