Buszsofőrök: szaharai port tartalmaz a légkör!

Szaharai port tartalmaz a légkör - írta hétfőn Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Emiatt - mint közölték - szerdáig nem ajánlott kocsit, illetve ablakot mosni, mivel a következő két napban több helyen is előfordulhat kisebb csapadék, így kárba veszhet a tisztításba fektetett pénz, illetve munka.

Mint kifejtették: vasárnap este érkezett a poros-homokos légtömeg első hulláma, ami a keddi nap végéig az ország felett is marad, sőt, a homok koncentrációja kissé tovább nőhet. Kedden a nap végén egy hidegfront érkezik, amely szerdára okoz légtömeg-váltást, és ennélfogva a levegő "tisztulását".

Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek elmondta: évente többször is előfordul, hogy Közép-Európát is eléri a közép-afrikai légáramlat. Ez most azért látványosabb, mert a szaharai homok és por az esővel is keveredve láthatóbb nyomot hagy. Kérdésre válaszolva kiemelte: ez a por az emberi szervezetre nem jelent nagyobb veszélyt, mint például a normál városi levegő.

A különjáratot vezető buszsofőrök sokat szentségelnek az ilyenek miatt. Teljesen jogosan, hiszen a vendégért kiállni csak tiszta busszal! Különösen egy-egy MICE csoport esetében a nagy fehér Merci-buszokkal. Hasonló mumus számukra a locsolós kocsi nyaranta, ami pont annyira önti fel az út porát, hogy a buszokra csinos kis filmszerű rétegben rakódik rá a maszat.

Forrás: Turizmus Online-Napi Turizmus/MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.