hirdetés
hirdetés

És lőn megint jég a Balatonon

Miközben a tó felületének több mint háromnegyedén hullámzik a víz, január 25-én Siófoknál ismét megnyitották a hivatalosan kijelölt jégpályát.

hirdetés

A korcsolyázó hely a város délnyugati partszakasza előtt, a korábban megszokott helyen, nyílt meg kedden közel 2000 négyzetméteres felületen. Reggel 13 centiméteres vastagságot mértek, a jég felülete tükörsima - tudtuk meg Kasza Gézától, a pálya működtetőjétől. A korcsolyapálya ingyenes, reggel 8 órától sötétedésig lehet korcsolyázni, csúszkálni, fakutyázni.

A pálya működtetői reggeltől sötétedésig állandó ügyeletet tartanak, rendelkeznek minden eszközzel, ami egy esetleges mentéshez szükséges, és folyamatosan egészségügyi szolgálatot is működtetnek. A szolgáltatásokat a parton mobil WC és büfé egészíti ki, ahol forró teát, forralt bort és némi harapnivalót is lehet vásárolni. Pillanatnyilag ez az egyetlen hely a tónál, ahol felügyelet mellett biztonságosan rá lehet menni a jégre.

Északi helyzet

Az északi parton olyan partszakaszok is vannak, ahol legfeljebb kisebb foltokban lehet jeget látni, még a partközeli részeket is nyíltvíz borítja.

Balatonfüreden a zártabb öblök egyes részein vastag darabok is megmaradtak a korábbi jégből, de az egész nem áll össze egységes felületté. A parttól 2-300 méterre pedig még itt is hullámzik a víz. A város előtti partszakaszon két-három napon belül biztosan nem várható megfelelő vastagságú jég.

Révfülöpön, Fonyódon, Keszthelyen hasonló a helyzet. A strandok üzemeltetői itt is folyamatosan figyelik a jég vastagságát, de a következő napokban még türelmet kérnek mindenkitől.

Balatonalmádiban sem lehet még használni a jeget, amit a parttól mintegy 150 méterre egy hosszan elnyúló széles rianás nyílt vízfelülete szakít meg. Itt is több hideg nap kell ahhoz, hogy biztonságosan használhatóvá váljon.

A balatonfűzfői helyzet közelít talán leginkább a siófokihoz, de még itt is várni kell a biztonságos jégvastagság kialakulására. Az előző hideg periódusból megmaradt jég folyamatosan erősödik, de a közvetlen parti sáv még vékony, néhol teljesen be sem fagyott a víz. Ha a hideg idő folyamatosan megmarad, a hétvégére várhatóan megfelelő vastagságú és szilárdságú lesz a jég. Hivatalos kijelölést nem terveznek, de a Föveny strandon biztosítani fogják a szükséges mentőeszközöket, lesz büfé, mobil WC és felügyelet is.

Személyes tapasztalatok alapján nincs még megfelelő jég a tihanyi Belső-tavon sem. A part közelében kisebb foltokban még a víz is látszik, máshol 3-5 centiméteres lehet a jég vastagsága. (Balatontipp.hu)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai