Harmadik éve verik a németek a franciákat

A beutazásban. Persze a történet nem ilyen egyszerű - derült ki a hétfőn megnyitott, 39. Germany Travel Mart-on, Németország legnagyobb beutaztató vásárán, Stuttgartban.

Kevés szimbolikusabb helyet lehetett volna találni a német beutazó turizmus megállíthatatlan száguldásának tálalására, mint a stuttgarti „lovas” kocsi, a Porsche múzeumának konferenciaterme. Itt kiderült: Németország erős tavalyi évét elsősorban az európai beutazóknak köszönheti.

Európa továbbra is bolygónk legnagyobb küldőpiaca. 2012-ben 420 millióan keltünk útra a vén kontinensről, 355 millióan Európán belül. Ennek 12%-a, 45,8 millió út célja volt Németország. 7,3%-kal több, mint 2011-ben. Az impozáns számoknak köszönhetően csupán Spanyolország (49,3 millió érkezés) utasította maga mögé. A németek pedig az örök vetélytársa franciákat, akik „csak” 36 millió érkezést regisztráltak Európából. Persze a fenti számokba beleértjük a belföldi turizmust is. 

Egészen más adatok jönnek ki, ha csak a külföldiekre összpontosítunk. Az összes kontinens turistája 30,4 millió érkezést és 68,8 millió vendégéjszakát produkált. Szintén növekedés mellett. Különösen Ázsia húzott bele nem kis mértékben a kínaiaknak és indiaiaknak köszönhetően. Ázsia közel 18%-ot javított 2011-es eredményén. 

Nem változtat a számokon, hogy a DZT, Német Turisztikai Hivatal világfelosztásában Oroszország teljes mértékben Európához tartozik; oroszék 24,6%-kal fejelték meg tavalyi éjszakáik számát. Mi több, kevésbé meglepő módon pénzköltésben a gazdag Svájc és USA mögött harmadik helyre kerültek maguk mögé utasítva osztrákokat, olaszokat stb. A több éjszakára érkező bel- és külföldi turisták 2012-ben 115,4 milliárd eurót hagytak a németek zsebében. Ebből a külföldiek 34,1 milliárdot, míg az egy napra érkezőkkel együtt mindenki még a kimondani is rettenetes, magyar költségvetést akár évekre rendbetevő 278,3 milliárd eurót bokázott el. A turizmus-ipar pedig mintegy 97 milliárd euró közvetlen adóbevétellel járul hozzá a német költségvetséhez, megelőzve ezzel az autó- és az építőipart.

Mi magyarok turistáskodásaink során nehezen tartozhatnánk a világ vezető pénzköltői közé, de továbbra is jelentős küldőpiaca vagyunk a németeknek. Tavalyi 714 ezer vendégéjszakánkkal kb 1%-át adjuk az éves forgalomnak. Kis méretünk ellenére is folyamatosan növekszünk. 2011-hez képest 15,6%-kal több éjszakát háltunk el mintegy 235 ezren.

Nem elengedhetetlen, de kétségkívül előnyére válik egy ország turizmusának, ha egy jól működő „hagyományos” légitársasággal is megtámogatják. Vagy egy olyan (fél)fapadossal, mint a 100% Lufthansa tulajdonú Germanwings-szel (GWI), mely mint arról tavaly decemberben beszámoltunk, megújulva, Németország harmadik legnagyobb légitársaságaként az anyacég összes európai point-to-point útvonalát átveszi a ráhordó frankfurti és müncheni járatokon kívül. A repülőterekről pedig otthon továbbra is csak álmainkban létező vasúti sebességgel, kényelemben és tisztaságban érkezhetünk meg bármely németországi úticélhoz.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.