Hatalmas megtiszteltetés érte a Matild Palotát

Rácz Imre, a Spago Budapest Head Sommelier-je nyerte el az Év Sommelier-je címet a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadványában.

Rácz Imre páratlan, szenvedélyes elhivatottságával és az exkluzív borok iránti kiemelkedő ismeretével hívta fel magára a figyelmet.

Az Év Sommelier-je cím nemcsak Rácz Imre eddigi karrierjének elismerése, hanem annak az őszinte elkötelezettségének is, amellyel az étterem vendégeinek igazi gasztronómiai élményt kínál nap, mint nap. A széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkező, majd a hazai vendéglátásban is kiemelkedő helyszíneken dolgozó sommelier közel egy évtizede van a szakmában. Karrierjét az Egyesült Államokban kezdte, majd Németországban folytatta, Magyarországon pedig a MÁK és az Essencia étterem Head Sommelier-jeként gyűjtött szakmai tapasztalatokat, amivel párhuzamosan megszerezte ASI Sommelier Diplomáját is 2018-ban. A Spago Budapest csapatát 2021 szeptembere óta erősíti. A magyar gasztronómia és borvilág kiemelkedő képviselőjeként szakértelme és odaadása az étterem vendégeinek kiváló borélményt biztosít, miközben egyedi történeteket és magyarázatokat nyújt a kínált borokról.

„Óriási öröm és elismerés, hogy idén nekem ítélte oda a Michelin a Sommelier Award díját, mely azt igazolja vissza, hogy azt a hozzáállást, amit nap mint nap képviselek a munkám során, a vendégek is értékelik. Aminek külön örülök, hogy ez egy nemzetközi díj, hiszen számomra a világ legképzettebb szakemberei jelentik az iránymutatást. Folyamatos fejlődésre és szakmai hitelességre törekszem, mellyel szeretnék inspirálni másokat is. Fontosnak tartom, hogy tudjunk csapatban gondolkodni és a vendégek igényeit szem előtt tartva tudjunk igazodni az adott élethelyzetekhez.” - mondta Rácz Imre az elismerés kapcsán.

A Spago Budapest  büszke arra, hogy Rácz Imrével közösen együttműködve olyan borválasztékot kínál, amely a magyar és nemzetközi borok legjavát mutatja be vendégeiknek. A borválaszték széles skálája lehetővé teszi a gasztronómia iránt érdeklődők számára, hogy felfedezzék a különféle borvidékek és szőlőfajták kincseit, miközben Rácz Imre Head Sommelier és Horváth Máté, a Matild Palota Wine Directora mindig készen áll, hogy személyre szabott tanácsokkal segítse őket a választásban. Küldetésük, hogy a lehető legjobb bor kerüljön a vendégek poharába, ezzel is emelve a Wolfgang Puck gasztronómiai koncepciója alapján megálmodott budapesti Spago fogások kínálta intenzív gasztronómiai élményeket. Az ételek és a velük párosított borok ízharmóniájának hátterében egy egymással teljes összhangban működő csapat áll, ahol a séf ugyanúgy kóstolja a borokat, ahogy a sommelier is az elkészült fogásokat. A közös finomhangolások során születik meg végül az a végleges bor-étel párosítás, mely korábban már Michelin-ajánlásig juttatta az éttermet.

„Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a Spago Budapest megnyitása óta minden egyes évben kiérdemelte a Michelin-ajánlást. Ez a nálunk dolgozó kiváló szakemberek profizmusán múlik, így külön öröm, amikor kollégáink egyéni, szakmai elismerésekben részesülnek, hiszen ezzel nem csak saját hitelességüket, de szállodánk és éttermeink nívóját is bebetonozzák.” – nyilatkozta a díj kapcsán Selim Ölmez a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest igazgatója.                             

„Fontos számunkra, hogy nemzetközi, illetve hazai borválasztékunk is izgalmas legyen és folyamatosan megújuljon. A Spago borválasztékát nem csak mi, hanem a vendégek is befolyásolják, hiszen nagy figyelmet szentelünk annak, hogy számukra melyek a legkedvesebb tételek és ezekből mindig tartunk. Kiemelt része borlapunknak a kaliforniai, illetve az osztrák borszelekció is, hiszen a nemzetközi Spago csoporthoz tartozva a törzsközönség számára ezeknek mindig elérhetőnek kell lenniük.”  – tette hozzá Rácz Imre.

Jelenleg jóval 200 fölött van az étteremben kínált borok száma, melyek között vannak népszerű, kihagyhatatlan tételek, melyek egy ötcsillagos szálloda étterméből nem hiányozhatnak, és olyanok is, melyeket csak a sommelier-k önmegvalósításának hívnak, hiszen ezek a szakmabeliekre tettek jó benyomást egy-egy kóstolás folyamán, és így kerültek be a kínálatba. Így többször is előfordul, hogy kisebb pincék, néhány száz palackos borait tartja az étterem.  Természetesen vannak olyan különleges tételek, melyek nem kerülnek fel a borlapra, hanem csak a sommelier személyes ajánlása alapján lehet tudomást szerezni róluk. Ezek olyan 1-1 évjáratból félretett ritkaságok, melyek eladását csak „csillaghullásnak” hívják maguk között a sommelier-k.  A legutóbbi ilyen tétel egy toszkán vörösbor volt, melynek palack ára meghaladta a 900 000 Ft-ot.

Rácz Imre számára fontos az objektivitás munkája során, de természetesen neki is megvannak a személyes, kedvenc tételei. A rajnai rizling örök szerelem, de a somlói borok közül a hárslevelű és a juhfark is kiemelt helyet foglal el a szívében.

Forrás: Fotók: Matild Palace


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.