Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabb tagjai másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat az autójukból szeretnék szemlélni.

A cseh utazási technológiai cég adatai szerint a millenniumi generáció leginkább Londonba repül, körükben a globális foglalási listán Budapest a 17. A magyar Y generációsok második legkedveltebb városa Barcelona, és idén átlagosan 142 eurót költöttek egy repülőjegyre.

 

Ide utazik a magyar Y generáció

A portálon keresztül jegyet foglaló magyarok 40 százaléka az Y generáció tagja, 57 százalékuk az appon keresztül vesz repülőjegyet, egy átlagos jegyár idén 142 euró volt. A vezető cseh utazási technológiai vállalat belenézett a foglalási adataiba és korábbi felmérésébe, hogy kiderítse, hogyan és hová utazik legszívesebben a millenniumi generáció. Idén szeptemberig a legtöbben Londonba vettek repülőjegyet, amit Barcelona, Milánó, Róma, majd Berlin követnek.

A régióban vizsgált országok Y generációsai szintén Londont részesítik előnyben, de nálunk Katalónia fővárosa különösen népszerű. Ha pedig kiterjesztjük a keresést, és az utazásokat nézzük, akkor is az Egyesült Királyság fővárosa vezet, de Budapestnek sincs oka szégyenkezésre, hiszen világszinten a 17. legnépszerűbb.

Eltérő élményekre vágynak a generáció tagjai

Míg a 26-33 évesek 33 százaléka tombolna koncerten, addig a 34 és 42 év köztiek közül csak minden 5. vágyik bulizásra, amikor külföldre megy, és sokkal szívesebben ülnének egy idegen város kávézójának a teraszán könyvvel a kezükben. A napozás, strandolás egyértelműen boldogságot okoz e generáció tagjainak is; a fiatalabbak inkább értékelik ezt. A túrázás is népszerűbb elfoglaltság a generáció fiatalabb tagjainak körében, de még így is bőven több mint minden 2. millenniumi húz szívesen túrabakancsot.

Ahogy a túrázásra úgy a múzeumokra is nyitottabbak e generáció fiataljai. Sőt, a korcsoportos bontás alapján a 26 és 33 év köztiek vágynak leginkább arra, hogy elvesszenek egy múzeumban és különböző képzőművészeti alkotásokat fedezzenek fel, addig a 34-42 évesek a legkevésbé. Ők inkább a festői táj felfedezésére vágynak, hiszen a felmérés adatai alapján ők azok, akik legjobban élveznék, ha egy idegen ország szép tájain autózhatnának.

További különbség is megmutatkozik az Y generáción belül: a fiatalabbak 39 százaléka aggódik amiatt, hogy az idő túl gyorsan megy, és ezért szeretne emlékeket gyűjteni, míg a 34 év felettieknek pusztán a negyede. Utazási trükkök bevetésére is nyitottabbak az élményekért: minden 2. 26-33 éves magyar választott már azért nagyon korai vagy kései indulást, érkezést, hogy olcsóbban repülhessen. Az idősek picit már kényelmesebbek, de azért még körükben is számottevő (43%) ez az arány.

Forrás: kiwi.com


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.