Jó fej pilóta: késés miatt pizzát rendelt utasainak

Az amerikai Frontier Airlines pilótája 50 pizzát rendelt az utasoknak, miután kiderült, hogy a gép több órás késéssel fog megérkezni a célállomásra.

A washingtoni reptérről csak egyórás késéssel tudott felszállni a Frontier Airlines gépe, ráadásul egy váratlan megállót is be kellett iktatni, hogy a gépet újra feltöltsék kerozinnal. A morgolódó – és éhes – utasokat azonban igen hatékonyan tudta jókedvre deríteni a pilóta: a tankolás alatt felhívta az egyik pizzériát, és 50 pizzát rendelt a saját költségén.

A kapitány várakozás közben így közölte a jó hírt az utasokkal: „Hölgyeim és uraim! A Frontier Airlines arról híres, hogy a legalacsonyabb árakon kínálja jegyeit Amerikában, azonban a pilóta nem olcsójános. Épp most rendeltem pizzát az egész gép számára.”

A pizzéria menedzsere azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a kapitány a telefonban közölte velük: meg kell etetnie 160 embert – gyorsan.

A gép végül 5 órás késéssel érkezett a denveri repülőtérre a jóllakott utasokkal.


Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban

Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.