hirdetés

Külön katalógust kaptak az OTP Travel hajós programjai

Bemutatta nyári kínálatát az OTP Travel, ahol beszámoltak többek között arról, hogy az utazásszervező jelentősen bővítette a csoportos hajóutak kínálatát, de gazdag körutazások is találhatók az árualapban, sok esetben üdüléssel kombinálva.

hirdetés

Március 30-án az újonnan megnyílt Hotel Moments Budapest szolgált helyszínéül az OTP Travel 2016 évi nyári kínálatának bemutatójához.

Molnár Judit, az utazási iroda ügyvezetője köszöntőjében rámutatott arra, hogy a gazdasági válság miatt kissé visszaléptek a szabadidős termékektől, az utóbbi időben azonban ezek a típusú csomagok ismét az OTP Travel fókuszában szerepelnek. Az iroda biztos alapokon nyugszik, évről évre növeli üzleti eredményét, a biztos anyagi háttér és a kiváló szakemberek pedig garantálják a magas minőséget. Az eseményen bemutatkozott Bagoly Tamás is, aki márciustól a kiutaztatási üzletág vezetője.

Versenyben az internet nyújtotta önállósággal

A termékek tekintetében az utazási irodák legfőbb feladata a többletszolgáltatás nyújtása az utasok számára, vagyis olyan csomagokat kell összeállítani, melyeket önállóan nem tudnának maguknak megszervezni. Manapság az utazásszervezők az internettel versenyeznek. A katalógusbemutató során a megjelent partnereket is inspirálni szeretnék annak érdekében, hogy az értékesítés is eredményes legyen – összegezte Mikola György marketing- és értékesítési vezető.

Komplex értékesítői portál készül

Lázár Gergely, a repülőjegy-értékesítés felelőse prezentációjában elmondta, hogy ősz óta komoly B2B-fejlesztés zajlik a vállalatnál. A hosszú, több állomásos folyamat célja egy komplex értékesítői portál elkészítése a még hatékonyabb, egyszerűbb értékesítéshez. A portálon a partnerek számára folyamatosan frissülő tartalmak állnak rendelkezésre, megtalálhatók a katalógusok, szerződések és különböző értékesítési segédanyagok is. A foglalásokat megkönnyítheti a B2B-rendszerben hamarosan elérhető kapacitáskezelő-rendszer, melyben a foglaltsági adatok is nyomon követhetők lesznek. Lázár Gergely tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy két-három héten belül az online portál használatára vonatkozóan új szerződéseket kötnek a partnerirodákkal.

Külön kiadványban a tengeri hajóutak

A 2016-os nyár újdonságairól Bakó Balázs viszonteladási vezető beszélt. 1984 óta a céget a megbízhatóság és minőség jellemzi, a referensi gárda és az idegenvezetők nagy tapasztalattal és szaktudással rendelkeznek. Az aktuális világpolitikai helyzet nehéz, emiatt még fontosabb tényező az utazási döntésben a megbízhatóság. Az OTP Travel 2016-os programfüzeteinek kínálata idén a saját szervezésű Tengeri hajóutak elnevezésű katalógussal lett gazdagabb. A csoportos, magyar idegenvezetővel bonyolított hajóutakra már ötödik éve nagy az igény, ezért is foglalták össze egy külön kiadványban a kilenc csoportos és több egyéni hajóútból álló kínálatot. A rendkívül jó ár-érték aránnyal rendelkező hajóutak komfortosak, széleskörű fedélzeti szolgáltatást nyújtanak, ideális utazási formának bizonyulnak minden korosztály számára. Az iroda több hajótársasággal dolgozik együtt, az európai mediterrán utazásokat, valamint a norvég fjordok vidékét bejáró utat az MSC Cruises hajóival bonyolítják. A Princess Cruises hajóival Alaszkába, Kanadába, Japánba és Dél-Koreába, Mexikóba és Los Angelesbe, valamint a Karib-térségbe tehetünk látogatást. Idén egyéni utakon a Pullmantur hajótársaság, a Carnival Cruise Line, Celestyal Cruises, vagy éppen a Queen Elizabeth-et 2010-ben vízre bocsájtó Cunard Cruise Line minőségi szolgáltatásait is élvezhetjük. Abszolút újdonság idén a Disney Cruise Line-nal bonyolított egyéni családi hajóutak, egy Barcelonából az olasz és francia partokig nyúló utazás, illetve egy, a karácsonyi időszakhoz igazított, 7 éjszakás hajóút Miami és San Juan érintésével. A tengeri hajóutak mindenki számára ideálisak lehetnek kortól függetlenül, a magyar idegenvezetéssel zajló csoportos hajóutak pedig azon utasoknak is javasoltak, akik nem beszélnek idegennyelveket.

Gazdag körutazások üdüléssel és a vidéki romantika

A másik nyári katalógus a tengerparti nyaralásokat, körutazásokat, városlátogatásokat és természetesen belföldi üdüléseket tartalmazza. A belföldi árualap ritkaság számba megy a hazai utazásszervezők körében, az OTP Travel ebben a katalógusban 30 oldalon csak a hazai pihenési lehetőségeket ismerteti – 60 szálláshely közül választhat az utazó, idén 10 új hotel is bekerült a kínálatba. A luxus termékek mellett nagyon kedvetek a „vidéki romantikát” nyújtó desztinációk, ahol a tiszta levegő és a csend garantált.

A kulturális körutazásokat illetően Irán tavaly szerepelt először az iroda kínálatában, igen nagy sikerrel. A sztereotípiákat leküzdve egy izgalmas és érdekes országra találhat a turista. Izrael három éve került be újra az árualapba, szép sikereket ér el, évi 5-6 izraeli utazást bonyolítanak.

A körutazásokat már üdüléssel lehet kombinálni, így mindenki megtalálhatja számítását, és pihenhet a tartalmas programok alatt. A Portugália-Madeira körutazás idén két időpontban indul. A 11 napos Barangolások Bilbaótól Portóig elnevezésű, kulturális tematikájú út és a spanyol tengerparti hétvége, mely Barcelona látnivalóit is beemeli a programba, sok újdonságot kínál. Szicília, Skócia, vagy éppen a Balti országok is jó választásnak bizonyulnak. Az isztambuli 4 napos városlátogatás ősszel esedékes, a cég bízik benne, hogy addigra helyre áll a rend és a nyugalom Törökországban. A körutazások közt helyet kapott természetesen az Egyesült Államok, a 14 napos csodás látnivalókban bővelkedő Kína és Hongkong, mely során Peking és Sanghaj mellett fakultatív kirándulásként Makaóra is ellátogathatunk.

A hagyományos nyaralóprogramok között különleges, rusztikus villákban és farmházakban is eltöltheti az utazó vakációját, mely alatt egy hétre helyi lakosnak érezheti magát Toszkána, Szicília, Provence, Málta és Portugália vidékein egyéni utazás formájában. Az európai turizmust jelentősen befolyásoló események hatására a távoli, egzotikus desztinációk idén nagyobb figyelmet kaphatnak, az OTP Travel tengerparti üdüléseket ajánl Mauritiusra, a Seychelle-szigetekre és Balira.

Újdonság még idén a megújult honlap, mely könnyen áttekinthető, a partneroldal folyamatosan frissül, az XML-rendszer, valamint a már említett foglalási rendszer. A katalógusbemutató az On the Spot című sikeres dokumentumfilm-sorozat készítői, Cseke Eszter és S. Takács András színes élménybeszámolójával zárult, mely során Izraelről hallhattak a jelen lévők. Az OTP Travel a Születés epizódok egyik fő szponzora volt.

Tavasszal az OTP Travel a Qatar Airways-szel közösen szervez roadshow-t, melynek során országszerte hat különböző helyszínen számolnak be mind az utazásszervező, mind a légitársaság kínálatáról, újdonságairól.

Fodor Eszter
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Symbol Budapest új termékkel jelentkezik a turisztikai piacon: 220 éves pinceéttermében idézi meg Beatrix királyné lakomáját korhű zene, tánc és programok kíséretében.

hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Elfogadják-e a vouchert az utasok, vagy a pénzüket kérik vissza?

Kiadónk társoldalai