Lassan alakul a turizmuselemző állami adatbázis

Sok szálloda nem küldi még az adatokat, de ahonnan igen, ott a külföldi szállóvendégeket lecsekkolja az idegenrendészet - írta a Napi.hu.

A magyarországi szállodákban már mintegy másfél hónapja, július 1-jén kötelezően elindult a digitális adatszolgáltatás a Nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (Ntak) rendszerébe, a szálláshelyek az adatszolgáltatási kötelezettségeiket csak Ntak kompatibilis szoftverekkel teljesíthetik, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) pedig összesen 9 cég 12 fajta szoftvere kapott engedélyt. Közülük a román hátterű Bit Soft Hu Kft. négy szoftverét is engedélyezték. 

A lap rendszerre rálátó forrása szerint a mintegy ezer hazai szálloda közül ugyan még sokan nem teljesítik a kötelezettségüket, de így is, a nyári csúcsszezonban naponta több tízezer adat érkezik be a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt álló MTÜ-hez a szállodai vendégekről.

"Tehát az Ntak összesített adatokat gyűjt be. Természetesen megvan a képessége arra, hogy személyi adatokat tartson nyilván, de azokat kódolja, és azokat csak és kizárólag a bűnügyi hatóságok használhatják fel, ezeket a Turisztikai Ügynökség nem látja. Egyedül a külföldiek esetében továbbítunk adatokat folyamatosan az idegenrendészeti szervek részére, az viszont törvényi kötelezettségünk" - fogalmazott Rogán Antal, a kabinetirodát vezető miniszter a parlament gazdasági bizottságának június 20-i ülésén.

Ez még csak a kezdet, hiszen szeptembertől már a szintén mintegy ezer hazai panziótól is várja az adatokat az MTÜ. Az ügynökség ráadásul szigorú ellenőrzést és kemény szankcionálást is kilátásba helyezett azoknak a házaknak, amelyek nem teljesítik törvényi kötelezettségüket. Előbb figyelmeztetés, majd pénzbírság, végső esetben pedig bezárás lehet a szankciója annak a hotelnek vagy panziónak, amely nem küld adatokat a vendégekről.

Ráadásul az Ntak hibátlan működése volt a feltétele annak, hogy jövő évtől 18 százalékról 5 százalékra csökkenhet a szálláshely-szolgáltatás áfája. A kormány szerint a rendszer kizárólag statisztikai célú, ilyen adatkörökbe tartozó adatok digitális kezelésére alkalmas - semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad be. A rendszerben a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet látni, azaz, hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe és mennyi pénzt költ.

Forrás: Napi.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.