Március 31-ig nyitva marad a Miniversum

A rendkívül nagy érdeklődés miatt elhalasztották a Miniversum bezárását, a vasútmodell kiállítás március 31-ig várja a látogatókat.

A tulajdonosok lapunkhoz eljuttatott közleményükben azt írták, a január 31-i bezárás bejelentése után merohamozták a látogatók az Andrássy úti épületet, a téli szünetben 1,5-2 órát is várni kellett a bejutásra, a napi látogatószám 800 és 1000 közöttire is felkúszik. A kiemelten forgalmas napokon arra is volt példa, hogy nem tudtak mindenkit beengedni.

A tulajdonosok és üzemeltetők szeretnék a látogatókat maradéktalanul kiszolgálni, ezért úgy döntöttek, két hónappal eltolják a Miniversum bezárását. Így 2020. március 31-ig tekinthető meg az óriási, részleteiben kidolgozott, folyamatos mozgásban lévő terepasztal. A kiállításra az előre megváltott jegyek - függetlenül a rányomtatott érvényességi időtől - a zárásig érvényesek.

Martisz Gábor, a Miniversum ügyvezetője a közleményben elnézést kért azoktól, akik nem, vagy csak hosszas várakozás után tudtak bejutni a kiállításra. Mivel mindenkinek biztosítani szeretnék a lehetőséget, ezért kitolják a nyitva tartást. Az ügyvezető hozzátette, egyáltalán nem számítottak ekkora érdeklődésre, ezért döntöttek úgy, hogy az eredetileg három hónapig tartó bontási időszakot lerövidítik, a kiállítás nyitva tartását pedig meghosszabbítják.

Elmondása szerint rengetegen jelentkeztek, akik szeretnék megmenteni a kiállítást, belföldről és külföldről is sokan jelentkeztek, akik megvásárolnák a komplett terepasztalt. Angliából, Németországból, az Egyesült Államokból is jelentkeztek már érte. Erre azonban nincsen lehetőség, a Miniversumot ugyanis kifejezetten a jelenlegi Andrássy úti helyszínre tervezték és építették be, ezért máshol nem lehet ugyanebben a formában kiállítani.

A terepasztaloknak csak egyes elemei mozdíthatók: többek között a figurák, az épületek és a vasúti, közúti járművek. A sínek, a domborzat, és számos elem ragasztva van, ezek nem bonthatók, ahogy a technikát sem lehet egy az egyben máshova áthelyezni” - részletezte Martisz Gábor.

A látogatókat a zárásig is számos érdekességgel várja a Miniversum, a karácsonyi, ünnepi installáció még január végéig megtekinthető. Emellett március végéig látható a Miniversum születését, építésének történetét bemutató 24 képből álló fotókiállítás, amely érdekességekkel és kulisszatitkokkal várja a látogatókat a játszóház mögötti folyosón.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.