Megújul a klasszicista kastély kertje

Megkezdődött Közép-Európa egyik legnagyobb angolkertjének helyreállítása.

Eredeti, XIX. századi formájában újul meg az óriási történeti kert a Fejér megyei Dég klasszicista kastélya körül. A tórendszer és környezetének rekonstrukciójára három pályázat született, melyek I., II., III. ütemre bontják a megvalósítás feladatait. Jelenleg az I. ütem kivitelezése folyik, a II.-III. ütem előkészítési (tervezési) szakaszban van.

A három projekt az előkészítési költségekkel együtt összesen 785 millió forint összértékű és együttes célja, hogy történetileg hiteles formában állítsák helyre a park kiterjedt vízrendszerét.

A csaknem másfél kilométer hosszú, 11,3 hektár területű tóból kikotorják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott hatalmas mennyiségű, 127.000 m3 anyagot, rekonstruálják a partvonalat, és rendezik az áradásokat meggátoló csatornarendszert.

Ezzel nemcsak a vízi ökoszisztéma egyensúlya áll helyre, de végre megszűnik az árvízveszély is, amely a szélsőséges időjárási viszonyok és az elmúlt évtizedekben végzett meggondolatlan beavatkozások következtében igencsak felerősödött, és jelentős károkat okozott. A vízi és nedves élőhelyek megőrzésével, létrehozásával illetve helyreállításával a projekt sokat tesz a meglévő természeti értékek védelméért.

Összesen 11 gyalogoshíd épül eredeti formájában, és 3,2 km sétaút újul meg. A tervezett beavatkozások egyúttal elősegítik a park könnyebb, olcsóbb és környezetkímélőbb fenntartását is. Az első ütemben rendezik a tó és a kastély közötti területeket is, és így helyreáll a tó és a kastély eredeti vizuális kapcsolata.

Újjáépül a tó legnagyobb szigetére átvezető faszerkezetű gyalogoshíd, és elbontják a park összképét nagyon zavaró vasbeton fürdőmedencéket és sportpályákat. A helyreállítás három szakaszából most kezdődött el az első, a keleti tószakasz, az ún. Parktó rekonstrukciója.

Az első szakasz teljes költségvetése 260 millió forint, amelyet teljes egészében a magyar állam és az európai unió támogat. Ezzel egy időben már folyik a következő két (II. és III.) helyreállítási ütem előkészítése (23 millió forint értékben): elkészültek az előzetes vizsgálatok, felmérések és kertrégészeti feltárások és az engedélyezési tervek. Jelenleg a hatósági engedélyek beszerzése folyik. E projektek kiviteli szakaszának pályázatai jelenleg elbírálás alatt állnak.

A tervek szerint ezek megvalósításával befejeződhet a történeti kert teljes helyreállítása, ennek költsége várhatóan további 500 millió forintot tesz ki. A tervezett munkák a történeti kastélypark teljes rekonstrukciójának első nagy lépését és egyúttal a legnagyobb volumenű kert-helyreállítást jelentik hazánkban a II. világháború óta.

A kastélypark

Három patak találkozásánál hozták létre az eredetileg csaknem 300 hektáros parkot 1813 és 1820 között Festetics Antal megbízásából. A park tervezőjét nem ismerjük, de felmerül a klasszicista kastély alkotójának, a kor legjelentősebb magyar építészének, Pollack Mihálynak a neve, aki feltehetően kerttervezéssel is foglalkozott. Az építéskor az országutat kiegyenesítették, fasorral szegélyezték, így a kastély impozáns udvari homlokzata már 14 km-ről látható volt.

A panorámát gondosan megtervezték a park építésekor: a tágas tisztások és hosszú nyiladékok a park és a település legtávolabbi nevezetes épületeiig vezetik a tekintetet. A szigeten álló Hollandi-házra, a falu katolikus és református templomára, valamint a park távoli pontjaira nyílik szép panoráma. A park falu felőli szélén terült el a nagy konyhakert, amelyben a Pollack által tervezett klasszicista narancsház és tizenkét dézsmapince kapott helyet.

A család tagjai a park egyik sarkában, a patakágak által szigetszerűen körülfogott dombon temetkeztek.

A projektek a KEOP – 3.1.3 „Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” c. uniós pályázati konstrukció keretében valósulnak meg.

A projekt gazdája a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (korábban Műemlékek Nemzeti Gondnoksága), konzorciumi partnerei a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. és Dég Község Önkormányzata.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.