Szlogenért örökös cirkuszbérlet

Szlogeníró pályázatot hirdet a Fővárosi Nagycirkusz és az Armadillo. A nyertes élete végéig ingyen látogathatja a Fővárosi Nagycirkusz előadásait.

Szlogent keres a Fővárosi Nagycirkusz. Az intézményhez leginkább passzoló kreatív mondat kiötlője a későbbiekben bármikor ingyen látogathatja az előadásokat. A szlogenjavaslatokat a Fővárosi Nagycirkusz Facebook-profilján található alkalmazáson keresztül kell beküldeni, a közönség pedig itt szavazhat a beküldött pályázatokra. A játék két héten át tart, amikor a résztvevők korlátozás nélkül küldhetik be ötleteiket, azonban Arany Gábor, a kreatívpályázatot koordináló Armadillo Kreatív Ügynökség stratégiai vezetője az elmúlt napok tapasztalatai alapján külön kiemelte, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

A szlogeneket első körben egy marketingszakmai zsűri szűri meg (Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője, a Thália kabaré és a Mikroszínpad művészeti vezetője; Kőszegi András, Brandtrend cégvezető-főszerkesztője, a BKF tanára; Arany Gábor, az Armadillo Kreatív Ügynökség stratégiai vezetője, a Fővárosi Nagycirkusz kommunikációs tanácsadója), majd az ezt követően a végleges döntést a cirkuszszakmai zsűri (Dr. Kriza Zsigmond, a MACIVA ügyvezető igazgatója; Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz új igazgatója, a Jászai Mari-díjas artistaművész; Zsilák György, az Artistaművészek Szakszervezetének titkára, Jászai Mari- és Hortobágyi Károly-díjas zsonglőr), hozza meg. A pályázaton beküldött szlogeneket egy adatbázis gyűjti össze, ahol a közönségszavazatokat is várják.

A legjobb szlogen írója egy darab névre szóló örökbérlettel gazdagodik, amelyből jelenleg egy darab van, melyet Csukás István kapott. A közönségszavazat győztese (a legtöbb lájkot gyűjtő szlogen) egy db páros belépőt nyer egy szabadon választott – előre egyeztetett – időpontú előadásra a Fővárosi Nagycirkuszba.

A pályázat november 30-ig tart.

Forrás: Kreatív Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.