hirdetés

Több vendég, több vendégéjszaka, növekvő bevételek

A legfrissebb adatok szerint 2018-ban tovább dübörög a magyar turizmus, amely még a tavalyi év rekordszámait is képes felülmúlni. A Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett mutatói szerint augusztusban a tavalyi évhez képest 2,7 százalékkal több külföldi vendég érkezett Magyarországra, míg a belföldi vendégforgalom ennek több mint duplájával, 5,6 százalékkal nőtt. Jó hír, hogy az augusztusi növekedés motorja a belföldi turizmus volt, ez is jelzi, hogy a magyarok egyre szívesebben utaznak itthon, a magyar családok anyagi mozgástere pedig bővül - tájékoztatott az MTÜ.

hirdetés

Augusztusban a vendégek száma összesen több mint négy, a vendégéjszakák száma közel három, a szálláshelyek árbevétele pedig 11 százalékkal nőttek. Idén az első nyolc hónapban több mint 22 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, a szállodák szobakapacitás-kihasználtsága pedig kiemelkedően magas, 75,8%-os volt az utolsó nyári hónapban.

fotó: 123rf

A kedvező tendenciák fenntartását segíti a Magyar Turisztikai Ügynökség októberben elindított új őszi belföldi forgalomélénkítő kampánya is, amelyben a Turisztikai Ügynökség arra buzdítja a hazai utazó közönséget, hogy fedezzék fel új kedvenc helyeiket, és élményeiket mutassák meg, ajánlják mások számára. Magyarország továbbra is népszerű úti cél a külföldi turisták szemében is.

Augusztusban a fő küldőpiacaink közül a legnagyobb növekedés a Romániából és az Egyesült Államokból hazánkba látogató turisták számában volt, ez utóbbi eredményhez hozzájárulhatott a közvetlen légiösszeköttetés mellett a Budapestet népszerűsítő nemzetközi kampányunk is, a Spice of Europe. Budapest ma már az egyik legnépszerűbb európai nagyváros, azonban célunk, hogy Magyarország egészét, és turisztikai desztinációit is felhelyezzük a turisták térképére, ezért hamarosan új nemzetközi kampány is indul.

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai