Változás a montenegrói éttermekben és kávézókban

Montenegró tovább szigorította a dohányzási törvényét, az új rendelet értelmében augusztus 14-től tilos lesz a dohányzás minden olyan nyilvános helyen - a kaszinók kivételével -, ahol ételeket és italokat gyártanak, árusítanak vagy fogyasztanak - közölte pénteken a montenegrói közszolgálati rádió és televízió (RTCG).

A szabályozás kizárja azt a korábbi lehetőséget is, hogy egyfajta díj ellenében, amelyet a vendéglátóhelyek fizettek az államnak, részlegesen engedélyezzék a dohányzást. A középületekben lehetőség lesz a dohányzásra, de a dohányosok számára külön helyiséget kell kialakítani, amely nem lehet kisebb tíz négyzetméternél, de nem lehet nagyobb sem a munka- vagy nyilvános tér 20 százalékánál. 

Kenan Hrapovic egészségügyi miniszter korábban arról beszélt, hogy a 2004-ben elfogadott dohányzási törvény nem hozta meg a várt eredményt, 2012-re ugyanis 4,4 százalékkal nőtt a dohányosok száma.

Montenegróban évente 400 ezer ember betegedik meg tüdőrákban, a betegek gyógyítása egy 2015-ös felmérés szerint fejenként 70 ezer eurójába (22,2 millió forint) kerül az államnak. 

A közvélemény-kutatások rámutatnak, hogy a felnőtt lakosság 35 százaléka dohányzik Montenegróban. Az egészségügyi tárca egy korábbi felmérése pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több kiskorú dohányzik, a 15 év alattiak mintegy 60 százaléka már nyújtott rá cigarettára.


Nagy hazai borravaló-körkép: kinek, mennyit és miért jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek, mennyit és miért jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.