A kreol paradicsom

Ha lassan is, de változik a világ legexkluzívabb úti céljai között számon tartott Seychelle-szigetek turizmusa. Míg az utóbbi két évtizedben jóformán csak a leggazdagabb európaiak engedhették meg maguknak, hogy eltöltsenek egy-két hetet ebben a trópusi paradicsomban, az utóbbi pár évben sorra nyílnak a kisebb panziók, vendégházak, és megjelentek az orosz, kelet-európai, dél-afrikai és arab vendégek is.

fölött a hegyoldalban egy hatalmas palota építésének lehet szemtanúja az egész sziget – Khalifa bin Zayed al-Nayan, az Egyesült Arab Emirátusok elnöke építteti itt hétemeletes rezidenciáját.

A forgalom bővüléséhez hozzájárult a Qatar Airways és az Emirates légitársaságok járatainak megjelenése, így manapság az ország nemzeti szállítója, a Párizsból, Londonból, Milánóból és Rómából (valamint Szingapúrból, Johennesburgból és Mauritiusról) járatokat indító Air Seychelles mellett az Öböl-országokon keresztül is egyre több európai utazó jut el az Indiai-óceán közepén, az afrikai szárazföldtől is 1000 kilométerre fekvő, részben gránitsziklákból, részben korallzátonyokból álló, 80 ezer lakosú államba.

A természet ajándéka

De mitől különleges ez a szigetcsoport? Először is nagyon szép a vidék. Az egészen az 1700-as évek végéig lakatlan szigetek állat- és növényvilága jelentős részben érintetlenül maradt meg egészen napjainkig: nem voltak óriási erdőirtások, és a népesség növekedése is csak az utóbbi időben gyorsult fel, a környezetvédelemre pedig már évtizedek óta odafigyelnek. Jellemző, hogy 1973-ban jelölték ki az első nemzeti parkot, és ma az ország területének közel fele védettség alatt áll. A helybeli vezetés tisztában volt azzal, hogy az ország legnagyobb értéke a viszonylag érintetlen környezet, ezért nem épülnek felhőkarcolók és ipari üzemek, nem irtják ész nélkül az erdőket.

A sok zöld növény, a minimális légszennyezés mellett – ma már azért a főváros, Victoria főutcáin dugók is előfordulnak - a kiváló klíma is a turisták kedvére való. Az óceán hatalmas víztömege egész évben hűti az Egyenlítőtől alig délebbre fekvő szigetek éghajlatát, így a hőmérséklet egész évben 26 és 32 fok között alakul.

Victoria, a királynői főváros

A Seychelles három fő szigetére koncentrálódik a turizmus jelentős része. Malé a legnagyobb sziget, itt található a nemzetközi repülőtér, Victoria, a főváros, valamint számos luxusigényt kielégítő üdülőszálloda, köztük a Le Meridien két egysége, a Fisherman’s Cove és a Barbizon. A fantasztikus elhelyezkedésen túl ez utóbbiban a szoba közepén, keményfa lécekre állított zuhanyzó és a vendégeknek nyújtott délutáni tengerparti kávézós piknik érdemel említést.

Komolyabb piac, szórakozóhelyek és múzeumok Malén találhatók, így azoknak is érdemes itt eltölteniük 2-3 napot, akik üdülésüket valamelyik szomszédos szigeten töltik el. Malén feltétlenül keressük fel a Sir Selwyn-Selwyn Marketet

Ha megkóstoltuk a helyi banánt és mangót, tegyünk egy sétát Victoria belvárosában. Ne készüljünk kilométeres gyaloglásra, a katolikus katedrális, mellette az apácazárdával, a legforgalmasabb útkereszteződés közepén felállított kovácsoltvas állóóra, a Természettudományi és a Nemzeti Múzeum, a korhű módon megőrzött Kenwyn House-ban kialakított galéria, az anglikán és a hindu templom, 2-3 óra alatt mind könnyen bejárható. Sétánk végeztével érdemes felkaptatni a közeli hegyoldalba, ahol a Marie Antoinette étteremben megkóstolhatjuk a francia, angol, afrikai és indiai ízeket sajátosan elegyítő kreol konyha fogásait: a currys csirkét, a roston sült tonhalat, a mangó salátát és az édesburgonyát. Egy másik alkalommal fogadjunk kocsit, és menjünk fel a meredek hegyoldalon a Jardin du Roi étterembe, ahol a kiváló panoráma mellett a helyi gyümölcs- és fűszernövényeket is megismerhetjük egy kerti séta során.

Kókuszerotika

Egy óra alatt átkompozhatunk a második legnépszerűbb szigetre, Praslinre, ahol a szállodákon és tengerpartokon kívül egy világhírű nemzeti parkot találunk. Aki nem szeret a tengeren hánykolódni – kétségtelen, hogy vannak időszakok, amikor meglehetősen hullámzik a tenger – annak javasolják, hogy repülőgéppel vagy helikopterre közelítse meg Praslint. A Constance Lemuria Resort óriási golfpályája mellett helikopter-leszállót

is kialakítottak, így ott a gépből rögtön a golfkocsiba pattanhat a vendég. A Lemuria összes szobája valódi luxust nyújt, de olyan dupla lakosztályokat is kínálnak, ahol a zuhany a csillagos ég alatt kapott helyet, a két háló és két nappali mellett saját jacuzzi és medence is jár a vendégeknek. Aki hajlandó és képes megfizetni a szálloda szobaárait – elsősorban jómódú nyugat-európai családok gyermekei, akik szüleiktől kapják az utat nászajándékba, valamint tisztességben megőszült vállalatvezetők, akik itt vezetik le az éves stresszt. Az első osztályú, fehérhomokos strandokon órákat lehet heverni, csak a rákocskákat és a pálmafák játékát figyelve. Azután, ha megéhezik az ember, háromféle étteremben költheti el vacsoráját. a vendégek többsége félpanziós ellátást kér, ők választhatnak, a la carte, a halvendéglő és a haute cuisine között.

Praslinen is kár lenne azonban az egész napot az üdülőszálloda finom homokján

 

Találkozás Emanuelle-lel

A lassú turizmus hívei a Praslintől 20 perces kompozással elérhető La Digue szigetén találják meg igazán a számításukat. Maroknyi gépkocsi akad csak ezen a kis szigeten, ezért a közlekedés elsősorban kerékpárral történik. A kompról leszálló turisták azonnal bérelhetnek is egy gépszamarat a kikötőnél. Egy napot minimum érdemes eltölteni a 2000 lakosú, 3 kilométer hosszú és 5 kilométer széles szigeten, de aki igazán ki akarja élvezni az itteni nyugalmat, az akár egy hetet is eltölthet itt búvárkodva, horgászva, fürdéssel, sportolással eltöltve az időt. Májustól októberig azért óvatosnak kell lennie a tengerparton, mivel ilyenkor erős lehet a hullámzás. Kerékpárral felkereshetjük a fényképekről ismert hatalmas gránitsziklákkal tarkított, fehér homokos tengerpartokat, a kétszáz éves sírokkal teli, régi temetőt, a tehén hajtotta kókuszolaj-sajtoló üzemet, és persze azt a régi ültetvényes házat, amelyben a klasszikus erotikus világsikert, az Emmanuelle-t forgatták. Útközben gyönyörködhetünk a sziget páratlan madárvilágában – a madármegfigyelők valóságos Mekkája a Seychelle-szigetek -, kis szerencsével pedig még az egyik legkülönlegesebb madarat, a paradicsomi légykapót is megpillanthatjuk.

Négy nap kevésnek bizonyult e gyönyörű és változatos ország felfedezésére. A távolabbi szigeteken madárrezervátumok felfedezésére indulhatnánk, az Aldabra-atollon az egyik utolsó szárazföldi teknős-kolóniát

fedezhetnénk fel, de keresztbe-kasul végiggyalogolhatnánk Mahén a jelzett turistaösvényeken is.

Köszönjük a Seychelles Tourism Board meghívását!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.