hirdetés

A NAV az automatákat is ellenőrzi majd

A NAV az elektronikus pénztárgépekhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára – írja az Index. A rendelkezés minden élelmiszer-kereskedést végző automatára vonatkozik.

hirdetés

A portál szerint március 31-ig minden automatát be kell jelenteni az adóhatóságnak, a regisztráció gépenként 30 ezer forintba kerül majd. Első körben háromezer forintot kell kifizetni március 31-ig, a maradék 27 ezret pedig az év végéig kell elküldeni a NAV-nak. (A NAV tájékoztatója itt olvasható.)

Az érintett cégek a lapnak azt nyilatkozták, a Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta őket, hogy ezt a harmincezer forintot bele lehet majd számítani az adatszolgáltató egység árába. Az értékesítés megkezdésének bejelentése esetén az adatlaphoz kötelező csatolni az igazgatási szolgáltatási díj átutalásáról szóló banki igazolást. Az állami adóhatóság kizárólag olyan igazolást fogad el, amely hitelesen igazolja az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének tényét. Igazolás hiányában az értékesítés megkezdéséhez, jogszerű folytatásához szükséges regisztrációs szám nem kerül kiadásra.

A minden automatára vonatkozó regisztráció, az adatszolgáltató egységek beszerzése és a havi adatdíj költsége miatt érezhetően drágulhat majd az automatákban kapható kávé, és kevesebb helyen lesznek majd automaták az egyik érintett cég vezetője szerint – olvasható az Index cikkében.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Elfogadják-e a vouchert az utasok, vagy a pénzüket kérik vissza?

Kiadónk társoldalai