A viharsarki fürdővárosban továbbra is fontos vonzerő a kolbász

Egy év kihagyás után idén ismét megrendezik március 11. és 15. között a Kolbász- és Sódarmustrát Gyulán.

Bordás Tibor főszervező az MTI-nek elmondta, hogy a sódar német eredetű szó, jelentése: sonka a disznó mellső lábából, füstölt lapocka, oldalas. Hangsúlyozta, hogy az igazi sódar formás, vörös színű, omlós, füstölt ízű és illatú hús.

Felidézte, hogy a rendezvényt a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete alapította, ám tavaly a szervezet pénzügyi okok miatt nem rendezte meg az eseményt. Az idei ötnapos fesztiválon egy tucat kiállító vesz részt az ország különböző pontjairól, a hagyományos módon készített sonkát és kolbászt kóstoltató és áruló kis házi manufaktúrák mellett a Gyulahús Kft. adja a rendezvény bázisát - fogalmazott Bordás Tibor, hozzátéve, hogy a kiállítók nagy része évről évre visszajár a rendezvényre. A mustrán megrendezik a kolbászok és a sonkák versenyét, amelyre a kiállítókon kívül magánemberek is benevezhetnek, a termékek minőségét szakmai zsűri bírálja el. Ezen kívül lesz "kolbászolimpia" is, amelyről a főszervező annyit árult el, hogy egy játékos, sportos, evős-ivós eseményről van szó.

Bordás Tibor elmondta, hogy a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete - bár tavaly decemberben átadták neki a szervezési jogokat - szakmai partnere maradt a rendezvénynek, ők felügyelik majd a hagyományos disznóvágásokat, amelyekből bemutatnak a gyulai mellett orosházi és erdélyi típusút is. Bordás Tibor megjegyezte, hogy a rendezvény korábban 3-5 ezer látogatót vonzott naponta, ám idén az első hosszú hétvége és a gyulai Almásy-kastély nyitása miatt ennél több emberre számítanak.

A belépődíjas fesztiválon a gasztronómiai programok, ételkészítési bemutatók és sonkaszobrászat mellett egyéb szórakozási lehetőségek is lesznek. Koncertet ad mások mellett Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, a Honeybeast, Nótár Mary, Péter Szabó Szilvia, a Hevesi Happy Band, a Cimbaliband és a Kontor Band. Fellép a dumaszínházas Beliczai Balázs, lesz néptánc és mazsorettbemutató. A gyerekeket vidámpark és kézműves foglalkozások várják.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.