Átadták a Syngenta Országos Borverseny díjait

(MTI) - Az idén tizenkettedik alkalommal megrendezett Syngenta Országos Borversenyen a Quadris-díjat a Béres Szőlőbirtok 2007-es Béres Tokaji 6 Puttonyos Aszúja, a Schieber Pincészet 2011-es Cabernet Franc-ja és a Varga Pincészet 2009-es 'Aranymetszés" Balatoni Olaszrizling bora érdemelte ki - közölte a verseny szervezője csütörtökön.

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a versenyre 140 borász nevezett az ország szinte összes borvidékéről. A beérkezett 373 nevezést a versenyen induló cégek borászaiból kialakított bizottságok bírálták el.
Magyarországon jelenleg csaknem 80 ezer termelő foglalkozik szőlőtermesztéssel, ebből jelentős arányt képviselnek az 1 hektár alatti területtel rendelkezők - hangsúlyozta Czigány Tibor, aki szerint az ágazat fejlődése egyértelmű, a borászatok szép sikereket érnek el a nemzetközi mezőnyben is.
A közlemény idézi Májer Jánost, a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatóját, aki kifejtette: az egymást követő második száraz év sok helyen kényszerérést okozott, ezért tapasztalható volt a magas mustfokok mellett az alacsony savtartalom, így azok a pincék tudtak magas minőségű, fajtakarakterrel bíró bort produkálni, amelyek borászai időben leszüretelték a szőlőt.
A borverseny szerdai esti gáláján a legkiválóbb boroknak járó Quadris-díjakat mellett hét bor nagyarany, 74 arany, 161 ezüst, 109 bronz minősítést kapott, 18-at pedig oklevéllel ismertek el.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.