Badacsony New Yorkban

A badacsonyi borászok személyesen kínálják a borvidék 155 borát szakmai partnereik és a nagyközönség részére az impozáns budapesti New York Palotában március 19-én, ahol az őshonos magyar fajta, a Kéknyelű lesz a középpontban.

Az egyedülálló összborvidéki bemutatkozás példás összefogás eredménye, amely immár harmadik éve valósul meg a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület koordinálásával és a badacsonyi borászok aktív közreműködésével.

„Budapest az ország borkereskedelmi központja, emellett a borfogyasztók népes tábora és a legfontosabb véleményformálók is itt élnek. Referenciaértékűnek tartjuk az itt történő közös borvidéki bemutatkozást” – mondta Part Imre, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke.

 

A rendezvényen a Badacsonyi Borvidék 31 borászatának 155 borát lehet majd megkóstolni. Annak érdekében, hogy a résztvevők a badacsonyi kínálat legjavával találkozzanak, egy helyi borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti a borokat. A rendezvénynek immáron harmadik éve a borvidék támogatója, a legendás New York Kávéház ad otthont.

A rendezvény kiemelt fajtája a Magyar Értéktárba nemrég bekerült Badacsonyi Kéknyelű lesz, amelyből minden pincészet elhozza a saját büszkeségét. Ezt az őshonos magyar szőlőfajtát szinte kizárólag a Badacsonyi Borvidéken termesztik, ezért a szervezők joggal nevezhetik a március 19-i rendezvényt a világ legnagyobb Kéknyelű kóstolójának. A kóstolót megelőző sajtótájékoztatón a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szakembere tart előadást a fajtáról.

A Kéknyelű mellett további borvidéki különlegességekkel is lehet majd ismerkedni az eseményen, mint például Rózsakő, Vulcanus, Zeus vagy Budai zöld.

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.