Belső pozícióváltozások a Kiflinél

A novemberben a Kiflihez érkezett brand manager, Poppe Anna az új marketingvezető, míg a CIB-től tavasszal igazolt  Molnár Péter hamarosan 8 ország CRM-feladatait irányítja majd.

Külsős jelöltek tavaly tavasz óta pályáztak a pozícióra, számos interjú zajlott a Rohlik csoport marketingvezetőjének és tulajdonosának részvételével, de senkiben sem látták azt, hogy hitelesen át tudja adni a kiflis életérzést.

A köztes időben Klekner Péter, a Kifli ügyvezetője látta el a CMO feladatokat is, de idén januárban már a Rohlik csoporton belül hirdették meg a pozíciót, és így esett a választás Poppe Annára, aki tavaly novemberben érkezett a Kifli-hez. Anna korábban az amszterdami Philips globális termék igazgatója volt, és kifejezetten a Kifli miatt költözött haza Budapestre.

 

A tavaly tavasszal a CIB banktól átigazolt Molnár Péter, CRM manager a továbbiakban a Rohlik Group csoportszíntű CRM vezetőjeként dolgozik a Kifli irodájából. A Rohlik Group folyamatosan terjeszkedik, így hamarosan 8 ország CRM folyamatait irányítja majd.

 

„Igazi tehetségeket keresünk a céghez, akiket aztán nem csak megtartani szeretnénk, hanem fejleszteni, kihozni belőlük a legtöbbet. A sebesség valóban szédítő, de csak így lehet folyamatosan fejlődni, növekedni. Nagyon örülök mindkét változásnak, büszke vagyok a kollégáimra.” – tette hozzá Klekner Péter, a Kifli.hu ügyvezetője.

Forrás: Kreativ.hu / Store Insider.hu


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.