Másfélszeresére nőtt a radlerek piaca

A Sopronit is gyártó HEINEKEN Hungária vetélkedővel összekötött túraversenyt szervezett, a radlerek és a hazai termelők jegyében.

Egyre népszerűbbek Magyarországon a radlerek és az alkoholmentes radler italok. Az elmúlt egy évben másfélszeresére nőtt a radlerpiac, ami jó hír a hazai termesztőknek, hiszen a fogyasztás növekedésével a magyar beszállítók termékei iránt elkötelezett HEINEKEN Hungária is növelni tudja a radlerekhez felhasznált meggy és bodzavirág-felvásárlást.

Idén már áprilisban és májusban is igazi „radlerezős” időjárás köszöntött ránk, úgyhogy a további piacnövekedés szinte borítékolható. Épp ezért nem csoda, hogy a harmadik Soproni Sörrally is a gyümölcsök jegyében telt. A felmérések szerint kiemelkedően népszerűek az alkoholmentes radlerek: a vásárlók 75 százaléka ezeket keresi a boltokban.

A Sopronit gyártó HEINEKEN Hungária Zrt. két éve dobta piacra a bodza-citrom ízű Radlert, tavaly pedig a meggy-citrom ízesítésű Soproni Radler– idéntől mindkét termékben kizárólag magyar meggyet és bodzát használnak fel. Az összes Soproni Radler 40 százaléka készül hazai gyümölcs felhasználásával.

Az érdi Elvira majorban a résztvevőket Nagy István agrárminiszter üdvözölte. Nagy István elmondta: „A magyar mezőgazdaság számára fontos, hogy a termékek prémium minőségűek legyenek és így jussanak piacra. Ennek kiváló példája a Soproni Sörgyárral közös együttműködés.” Az agrárminiszter üdvözölte, hogy a Soproni Radlerekbe magyar meggy és bodza kerül, és hozzátette: kiemelt feladatának tekinti az ilyen és ehhez hasonló lehetőségek felkarolását.

A rally végállomása a Soproni Radlerek hazája, a Soproni Sörgyár volt, ahol beszédében José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója elmondta: „A versennyel immár harmadszor irányítjuk a figyelmet a hazai beszállítók és a hazai alapanyagok fontosságára. Ezek nem csupán hamisítatlan magyar sörré teszik a Sopronit, hanem minőségi garanciát is jelentenek. Hozzásegítik a 120 esztendős Soproni Sörgyárat, hogy egyszerre legyen a hagyomány otthona és a megújulás színtere.”

A magyar gyümölcsfelhasználás melletti egyedülálló elkötelezettségen kívül a cég vezette be idehaza az első 2 és 0,0% alkoholtartalmú, illetve az első PET-palackos radlert. Természetesen közben azokra is gondolt, akik kevesebb cukor bevitele mellett hódolnának ennek a hűsítő szokásnak a nyári kánikulában: nekik fejlesztette ki elsőként a stevia hozzáadásával készülő radlereket.

Forrás: Élelmiszer Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.