hirdetés

Ez lett az idén Vas megye étele

Sárváron “találták” meg Vas megye idei ételét. A Vas Megyei Turizmus Szövetség zsűrije ugyanis a Nádasdy Történelmi Fesztivál Ételmustráján induló csapatok által készített finomságok közül választotta ki a nyertes fogást. A legízletesebb ételnek a Vörös Oroszlán Lovagrend káposztás töltött paprikája bizonyult.

hirdetés

Az Ételmustrát a Nádasdy Történelmi Fesztivál második napján, a sárvári vár körüli parkban rendezték meg. Összesen tizenegy csapat nevezett és készített valamilyen Vas megyei ételt. A feladat az volt, hogy a csapatok Vas megyei, helyi termelőktől beszerzett alapanyagokat használjanak a főzés során. Illetve lehetőleg valamilyen régi, helyi recept újragondolt változata legyen az étel alapja. Mindezt Haller Ferenc, a Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője mondta el, hozzátéve azt, hogy a versenyzőknek nyílt tűzön, kizárólag fém, fa és kerámia eszközökkel kellett sütni vagy megfőzni a megálmodott vasi finomságot. Így készült a Vörös Oroszlán Lovagrendjének káposztás töltött paprikája is.

Ami nem csak az idei Nádasdy Történelmi Fesztivál Ételmustráját nyerte meg, hanem a “Vas megye étele 2019” címet is a magáénak tudhatja. Ami egyben azt is jelenti, hogy hamarosan több Vas megyei étterem étlapjára is felkerül az extra finomságok közé. A többi között azokban a vendéglátóhelyeken lesz majd kérhető, amik a Vas Megyei Turizmus Szövetség által nemrég elkészített gasztrotérképen is fellelhetők. Amivel egyébként a nagyközönség szintén a Nádasdy Fesztiválon találkozhatott először - jegyezte meg Haller Ferenc.

Illetve hozzáfűzte azt, hogy a térkép nyomtatott és digitális változatában összesen nyolc sárvári étterem található. Így elmenondható, hogy Sárvár nem csak a fürdőzős és a természetközeli kikapcsolódási lehetőségek terén, hanem a Vas megyei gasztronómiai kínálatot tekintve is a TOP úticélok között szerepel. Arról, hogy pontosan milyen sárvári éttermeket ajánl a Vas Megyei Turizmus Szövetség a térségbe érkező turistáknak, a visitvas.hu oldalon lehet tájékozódni. De a gasztrotérkép nyomtatott változata a Sárvári Tourinform Irodában is elérhető.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai