Hazai borszakembereket díjaztak

A Magyar Sommelier Szövetség idén hatodik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján.

Ebben az időközben komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás szinvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

A Magyar Sommelier Szövetség kilenc éve alakult és azóta folytat aktív tevékenységet annak érdekében, hogy bővüljenek a tagok szakmai fejlődésének lehetőségei, például versenyzési tapasztalatok révén is, valamint erősödjön az együttműködés a társszervezetekkel. A díjazottak nevét ezúttal a budapesti Kárpáti Étteremben megtartott sajtótájékoztatón jelentette be Slezsák Zoltán elnök.

Termelő kategóriában a szekszárdi Schieber Pincészet kapta az elismerést. Ez a négy évtizede alapított családi birtok mintegy 30 hektáron gazdálkodik, szőlőültetvényeik nagyobb része a kiváló adottságú Baranya-völgy dűlőiben terem. A fajtaösszetételt a kékszőlő határozza meg, amelynek művelése során nagy hangsúlyt fektetnek a környezet kímélésére. Ezek feldolgozása a lehető legkíméletesebben történik, többségük fahordós érlelés után kerül forgalomba. Az utóbbi időben nemzetközi borversenyeken is számottevő sikereket érnek el.

Kereskedő kategóriában Kató András, a Mitiszol / Terroir Klub alapító társtulajdonosa és ügyvezetője érdemesült a díjra. Ez a vállakozás közel másfél évtizede foglalkozik olyan borok forgalmazásával és népszerűsítésével, amelyeket vegyszermentesen termesztett szőlőből állítanak elő, mesterséges adalékanyagok felhasználása nélkül. Missziónak tekinti, hogy a hazai termelők által készítettek külföldi fogyasztókhoz is eljussanak, aminek köszönhetően ma már több észak-európai ország üzleteiben és éttermeiben is elérhetőek.

Vendéglátó kategóriában az egri Macok Bisztró részesült az elismerésben. A vár közvetlen szomszédságában működő, a vidéki éttermek sorában több listán is évek óta előkelő helyre sorolt családi vállalkozás döntően helyi kistermelőktől szerzi be az alapanyagokat, amelyekből gondos odafigyeléssel készülnek a gasztronómiai élményt kínáló fogások. Gondosan összeállított az itallap, a választékban számos kiváló helyi borász tételei viszik a prímet. Borboltot is üzemeltetnek, amelyben hazai különlegességek is megtalálhatók.

Szakíró kategóriában Viniczai Sándor lett a díjazott, aki okleveles kertészmérnök végzettséggel harminc éve a Magyar Mezőgazdaság országos hetilap munkatársa. Rendszeresen jelennek meg borral kapcsolatos írásai, egy ideje a Borászati Füzetek felelős szerkesztője is. Tapasztalt borbíráló, hazai és nemzetközi versenyeken gyakran vesz részt a zsűri munkájában. Tagja a Magyar Bor Akadémiának és a Magyar Borszakírók Körének. Az « Év szakújságírója » lett 2012-ben, a Soó Rezső szakmai díjat 2017-ben kapta meg.

Oktató kategóriában Horkay András nyerte el a díjat. Külföldi tanfolyamok elvégzése után felsőfokú borismereti képzettségekkel rendelkezik, valamint megszerezte az azok oktatására jogosító diplomákat, valamint a nemzetközi borakadémikusi címet is. A budapesti székhelyű Central European Wine Institute tulajdonos-igazgatója 2010-től. Az Országos Borszakértő Bizottság elnöki posztját 2013 - 2018 között töltötte be. Hazai rendezésű borversenyeken rendszeresen bírálóként működik közre. A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a jövő évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Forrás: Turizmus Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.