Intenzívebb állami bormarketing

Ez év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium (AM) irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum (AMC) a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.

A közösségi bormarketing állami feladatainak hatékony ellátása érdekében Magyarország Kormánya 2020 elejétől a magyar bor eladásösztönzését célzó feladatokat – melyek része többek között a bel- és külföldi kiállításokon való megjelenések szervezése is – az Agrárminisztérium irányítása alatt működő AMC-hez delegálja. Az MTÜ a továbbiakban a magyar bor ernyőmárkájának (MAGYAR BOR – SZEMÉLYESEN) gondozását, valamint a borturizmus fejlesztésének és népszerűsítésének feladatait látja el. Ezzel a lépéssel a magyar borok még erősebb részévé válhatnak Magyarország turisztikai márkájának, és a borturizmus fellendülésével hozzájárulhatnak az országba látogató turisták átlagos tartózkodási idejének meghosszabbodásához, mind a hazai turizmus területi és időbeli eloszlásához.


Az MTÜ 2020-tól a változás eredményeként célzottabban foglalkozik a borturizmus fejlesztésével, az ide kapcsolódó utazások ösztönzésével, a magyar borvidékek ismertségének növelésével itthon és külföldön. Az MTÜ célja mindezek mellett a kialakított eszköztár – több nyelven elkészített kiadványok, térképek, fotó- és videóanyagok, webes felületek stb. – további fejlesztése, hogy ezeket az ágazati szereplők is hasznosíthassák a kommunikációs tevékenységük során.

A döntés értelmében számos bormarketinghez kötődő feladatot a jövőben az AMC lát majd el, a többi között a világ legnagyobb borszakmai vásárán, a 2020. március 15-17. között megrendezendő ProWein Düsseldorf 2020 kiállításon már az AMC valósítja meg és üzemelteti a magyar bor közösségi standját, a tervek szerint összesen 45 magyar pincészet részvételével.

Forrás: Turizmus Online


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.