Itt a legújabb trend: gluténmentes hamburger

A McDonald’s kifejezetten gluténérzékeny vendégei számára fejlesztett szendvicset vezet be 11 hazai éttermében. A kezdeményezéshez a gyorséttermi lánc több franchise partnere is csatlakozik, így a Gluténmentes Dupla Sajtburger május 14-től a három budapesti helyszín mellett hat vidéki városban is kapható lesz. Az ételintoleranciával élőkre gondolva a vállalat szintén holnaptól valamennyi hazai McCafé üzletében már laktózmentes tejjel, vagy mandulaitallal is elkészíti a kávés finomságokat, a sütemények kedvelőinek pedig új, gluténmentes, laktózmentes és hozzáadott cukrot nem tartalmazó Málnás Csokoládétortáját ajánlja.

„Bár éttermeinkben naponta több ezer vendéget szolgálunk ki, minden vendégünk egyformán fontos a számunkra, ezért az egyéni igényeikre is igyekszünk odafigyelni.” mondta el Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az utóbbi évben sok megkeresést kaptunk gluténérzékeny vendégeinktől, akik szeretik, és szívesen fogyasztják a termékeinket, de eddig csak a választékunknak egy szűkebb körét, salátákat, sült burgonyát tudtak fogyasztani. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kifejezetten az ő igényeikre fejlesszünk egy szendvicset, hogy ezzel a számukra is teljessé tudjuk tenni a McDonald’s élményt.”

A Cöliákia Nemzetközi Napjára időzített új, Gluténmentes Dupla Sajtburger két szelet marhahús pogácsát, két szelet ömlesztett cheddar sajtot, szeletelt kapros uborkát, szárított hagymát, ketchupot és mustárt tartalmaz, melyek egy gluténmentes szezámmagos zsemlébe kerülnek. A szendvics összeállítása szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok szerint és a keresztszennyeződést kizáró, speciális körülményeket biztosító konyhai folyamatok során történik. Ez biztosítja, hogy a kalászos gabonákban található fehérjére érzékeny vendégeknek kiadott szendvics gluténmentes legyen.

A kezdeményezés a McCafékat is érinti. Május 14-től mind a 36 hazai McCaféban a kávék laktózmentes tejjel, illetve mandulaitallal is kérhetők, emellett szintén az étel intoleranciával élőknek ajánlja a vállalat új Málnás Csokoládétortáját, amely laktóz-, és gluténmentes, valamint nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

„Magyarországon a lakosság mintegy 2 százaléka lisztérzékeny, és további 3-4 százalék érintett, akiknél ugyan nem lehet intoleranciáról beszélni, de a glutén elhagyásával csökkennek a panaszaik,” nyilatkozta Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének vezetője. „Örömmel üdvözlünk minden olyan kezdeményezést, ami megkönnyíti ennek a fogyasztói csoportnak az életét. Különösen igaz ez, ha egy olyan népszerű és kiterjedt étteremláncról van szó, mint a McDonald’s.”

A Gluténmentes Dupla Sajtburger országosan 11 McDonald’s étteremben, Budapesten a Nyugati téri, a kőbányai, illetve az óbudai egységekben, Debrecenben (a Füredi út 59/c. szám alatti étteremben), Kaposváron, Egerben és Nagykanizsán további egy-egy, Székesfehérváron két étteremben (a Piac tér és Szent Flórián krt 3. szám alatti éttermekben), valamint Nyíregyháza mindkét üzletében is megvásárolható lesz.

A McDonald’s – A világ egyik vezető étteremlánca, Európában 39 országban több mint 7800 éttermet üzemeltet, 415 000 embernek ad munkát és mintegy 15 millió fogyasztót szolgál ki naponta. Az európai McDonald's éttermek több mint 70%-át önálló helyi vállalkozók üzemeltetik. A vállalat huszonhetedik éve van jelen Magyarországon, első üzletét 1988-ban nyitotta meg a Régiposta utcában. Ma az étteremlánc 93 hazai egységének felét helyi vállalkozók franchise partnerként üzemeltetik. A vállalati és a franchise éttermek együttesen 4300 embernek adnak munkát és évente átlagosan 80 millió vendéget fogadnak.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.