Itt vannak a részletek a terasznyitásról

A teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az üzleti céllal érkező vendégeket fogadására nyitva tartó szálláshelyek éttermei csak az ott megszállókat szolgálhatják ki.

A kormányzati portálon azt írták: az oltási program előrehaladásával párhuzamosan közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra. A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást - tájékoztattak.

Úgy fogalmaztak: a vendéglátósok már készülhetnek a teraszok nyitására. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. Felhívták a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén ötezer forinttól ötszázezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható - közölték. Hangsúlyozták: jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.

Tájékoztattak arról is, hogy a munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló - üzleti céllal érkezett - vendéget szolgálhatja ki.

Hozzátették: a kormány május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a Magyarországra belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak tíznapos hatósági házi karanténban kell maradni, az alól csak két darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést. A kormányrendelet-módosítások a csütörtöki Magyar Közlönyben olvashatóak - írták.

Forrás: MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.