Június végéig várják a nevezéseket a Budapest-torta pályázatra

Budapest nyitott tortapályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi torta megalkotása, ami alapanyagaiban az izgalmas múltat, megjelenésében viszont a mai kort és a jelen trendeket képviseli - tájékoztatta lapunkat a Budapest Brand nZrt.

A Fővárosi Önkormányzat képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület tortapályázatot hirdetett. A kiírásához szükséges kortörténeti háttéranyagot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szakértői biztosították; Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-én létrejött egyesítésének szimbólumaképpen három alapanyagcsoportot alakítottak ki, és a szabályzat értelmében minden csoportból egy alapanyagot kötelezően fel kell használni a pályaművekben.

A pályázat nyitott, vagyis nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is. Fontos, hogy nem csak budapestiek jelentkezését várják, azonban magánszemélyek nevezését nem tudják fogadni. Minden pályázó maximum 2 db termékkel nevezhet 2023. június 30-ig. A nyertes pályamunkát először 2023. november 17-én kóstolhatja meg a nagyközönség, ezen a jeles napon, Budapest egyesítésének évfordulóján, ünnepélyes keretek között mutatják majd be a Budapest 150 tortát.
Amitől igazán finom és egyedi lesz a Budapest torta

A „Pest” csoport alapanyagai a XIX. századi budapesti cukrászdák kínálatában már megtalálható egzotikus hozzávalók közül kerültek ki: csokoládé, gránátalma, ananász, pisztácia, narancs, füge. A „Buda” csoport hozzávalói a Budapesten és környékén termő jellegzetes alapanyagokat tartalmazzák, mint a szőlő, mandula, sárgabarack, mogyoró, gesztenye, dió. Végül az „Óbuda” csoportba kerültek az 1870-80-as évek jellegzetes ízesítő anyagai és fűszerei: vanília, rózsa, ánizs, ibolya, kávé, citrom.  A kötelező elemek mellett az Ipartestület további alapanyagokat is felhasználásra javasol, amik szintén jellemzőek voltak erre a korra, ilyenek az eper, málna, grillázs, nugátok, likőrök, marcipán, író, őszibarack, birsalma, ribizli, cseresznye, vagy a meggy.
Számos összetevő azonban tiltólistán szerepel, így a pályamunkák nem tartalmazhatnak aromákat, fondokat, ét-, tej- és fehér bevonókat, növényi habot, margarint, egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat, modell burkolóanyagot, és mesterséges ételszínezéket.

A pályázati kiírás a https://www.cukraszat.net/hirek-informaciok/573-budapest-150-torta-palyazati-kiiras oldalon található.


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.