Bogányi Gergely a fiatal móri borász, Csetvei Krisztina 2011-es királyleánykájához készített címketervével érdemelte ki a fődíjat, a második helyet és mellé 300 ezer forintot a Hidden Characters (Nagy Dániel és Orbán Péter) nyerte el az etyeki Hernyák Tomi 2011-es pinot noirjához tervezett címkéjével.
Az Erzsébet téri Akvárium Klubot és Design Terminált működtető Forum Hungaricum Nonprofit Kft. és a művészeti projektek létrehozásával foglalkozó Hybridart a nyáron írt ki pályázatot Cégér - Jó bornak tervezz címkét! elnevezéssel. A művészeti pályázat célja a fiatal dizájnerek és a borászok közti kapcsolat megteremtése, valamint a művészet és a gasztronómia összekapcsolása volt.
A második forduló tíz pályaművével november 8-ig találkozhat a közönség az Akvárium Klub kiállításán, amelyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitott meg szombat este. (MTI)
Kihirdették a Cégér boroscímke-tervező pályázat eredményét
(MTI) - Bogányi Gergely nyerte el a Cégér - Jó bornak tervezz címkét! pályázat első díját és az azzal járó egymillió forintot. A pályaművekből a szombat esti díjátadót követően kiállítás is nyílt az Erzsébet téri Akvárium Klubban.

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese
Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen
Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival
Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál
A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje
Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból
A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején
Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.