Még több sertéshúst a magyar asztalokra!

Indul a sertéshús fogyasztását ösztönző kampány. Pedig évente 30 kg fogyasztásánál tartunk, de a szakemberek ezt is keveslik.

Idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség). 

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten elmondta, a jelenlegi takarmánypiaci helyzet miatt a magyar sertéságazat nehéz helyzetben van. Ezért itt az ideje, hogy a magyar fogyasztók figyelmét felhívják, nem csupán gasztronómiai élményt nyújt a magyar sertéshús fogyasztása, hanem sok ezer mezőgazdasági termelésben, élelmiszer-feldolgozásban dolgozó magyar család megélhetését és munkáját is segíti - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, a sertéságazat Magyarországon az elmúlt egy évtizedben, az európai társaihoz hasonlóan sok viszontagságon ment keresztül, mint például az orosz embargó, a sertéspestis. Ezért már az elmúlt időszakban is igyekeztek tudatosan felmutatni a fogyasztóknak a magyar sertéshús fogyasztásának értékeit. Ennek is köszönhető, hogy a 2010-es évek közepe táján tapasztalható mélyponthoz képest a fejenként éves szinten fogyasztott sertéshús mennyisége "ma talán valahol újfent 33 kilogrammnál van." 

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese közölte, 2013 óta minden évben megrendezik a kampányt. Idén is arra kérik a fogyasztókat, hogy keressék az egészséges, kiváló minőségű magyar sertéshúst a boltokban. Kiemelte, míg 2013-ban az egy személyre vetített éves sertéshúsfogyasztás 24-25 kilogramm volt, ezt sikerült 30 kilogramm fölé emelni. Ebben szerepet játszott az évente megrendezett kampány, a 2016 januárjában bevezetett áfacsökkentés, amely szerint 27-ről, 5 százalékra csökkent a sertéshús áfája, valamint a reálbérek folyamatos emelkedése. 

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, rendkívül szélsőséges viszonyok között gazdálkodik a magyar sertéságazat, ugyanis hatással van rá a koronavírus-járvány, az afrikai sertéspestis (asp) és a takarmány drágulása. Az asp miatt az elmúlt három évben korábban nem tapasztalt mértékben hullámzott a világpiacon az élősertés ára, ami jelenleg ismét drasztikusan csökken, eközben egy év alatt 50-60 százalékkal emelkedtek a takarmánygabonák árai. Így a sertéstenyésztők önköltsége nőtt, miközben az értékesítési árak csökkentek. Ezért Éder Tamás arra kérte a magyar fogyasztókat és a magyarországi kereskedelmi partnereket, hogy ebben a nehéz helyzetben egészséges magyar sertéshúst vásároljanak, azt tegyék a fogyasztók asztalára.

 


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.