Megszülettek az első Kéknyelű origó borok

Kéknyelű Ízlelő néven először tartották meg a badacsonyi borászok a fajtának szentelt sétálókóstolót: megszülettek az első origó borok a Kéknyelűek körében is.

2018. július 4-én először szervezte meg az Istvándy Pincészet a Kéknyelű Ízlelő elnevezésű szakmai nappal összekötött sétálókóstolóját. A szakmai részen közel 30 borász sereglett össze és hozta el megmutatni a pincészet 1-1 kiemelkedő Kéknyelűjét, amelyeket vakkóstolás útján kóstoltak végig együtt. Horkay András és Istvándy Gergely vezetésével évjáratonként beszélték meg az összegyűltek az eredményeket és vitatkoztak arról, hogy mely bor, illetve borok állnak legközelebb az Origóhoz, azaz mely borok képviselik azt a stílust, amelyet a későbbiekben egységesen követnének majd a borászok.

„Ez az esemény egy mérföldkő lett a fajta életében. A kéknyelűből szép borok készülhetnek, különböző stílusban: frissen, reduktívan is nagyon szép és élvezhető, valamint hosszabb érlelés után is lehet még forgalmazni a bort, nem fogunk benne csalódni. Mivel kevés ültetvény van belőle, így mindenképpen az egyediséget kell keresni benne. A fajta különlegessége az érlelésben rejlik, ez pedig más fajtákhoz képest többletet jelent. Ezt kell a gyakorlatba közösen átültetni. Szerencsére a borászokban megvan az erre való nyitottság, így optimista vagyok. Szerintem mindenünk adott ahhoz, hogy a bor presztízsét tovább emeljük és egyre nagyobb sikereket érjünk el a fajtával.” – mondta el a rendezvénnyel kapcsolatosan gondolatait Istvándy Gergely (Istvándy Pincészet) ötletgazda és szervező.

A top 10-es Origó lista a következő lett (nem sorrendben):

Szászi Birtok 2017

Szabó Pince 2017

Skizo Borház 2017

Folly Arborétum és Borászat 2017

Sipos Borház 2016

Fölföldi Béla 2016

Istvándy Pincészet 2016

Istvándy Pincészet 2015

Csendes Dűlő Szőlőbirtok 2013

A délelőtti szakmai kóstolást délután egy nyilvános sétálókóstoló követte az Istvándy Birtokon, ahol a közönség is megismerkedhetett a badacsonyi Kéknyelűvel. A sok friss tétel mellett többen készültek vintage borsorral, illetve az Első Magyar Borház – Szeremley-birtok jóvoltából 2006-os, illetve 2000-es évjáratos tételt is lehetett kóstolni.

A délelőtt megbeszélteket, a Kéknyelű jövőképét Laposa Bence (Laposa Birtok), Földi Bálint (Sabar Borház), Istvándy Gergely, Horkay András és Ercsey Dániel foglalta össze a nagyközönségnek egy rögtönzött kerekasztal-beszélgetés formájában.

Az eseménnyel a kiállító borászok és a házigazda Istvándy Gergely is szeretnének hagyományt teremteni.

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.