Megújul a Magyar Borok Útja Rallye

A megújulás jegyében rendezik meg a 21. Magyar Borok Útja Rallye-t, amelynek mezőnye jövő pénteken rajtol a fővárosi Kincsem Parkból.

A megújulás jegyében rendezik meg a 21. Magyar Borok Útja Rallye-t, amelynek mezőnye jövő pénteken rajtol a fővárosi Kincsem Parkból.

Megay Róbert Péter főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a ralin közel 220 fő indulására lehet számítani, s a mezőny a három nap alatt a Balaton-környéki borrégió 17 pincészetét ejti útba, melyek közül nyolcat az elmúlt 20 évben még sosem érintett az autós-boros rendezvény. Hozzátette: a résztvevők olyan borvidékeket ismerhetnek meg, mint a badacsonyi, a balatonboglári, a Balaton-felvidéki, a balatonfüredi-csopaki, a nagy-somlói és a zalai.

A szervezőbizottság elnöke azt is bejelentette, hogy a rali háziasszonya idén Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője, egyben Zala megyei elnöke, a házigazdája pedig Buda Márton rádiós-televíziós műsorvezető lesz.

Megay Róbert Péter hozzátette: a hazai borokat és a borkultúrát népszerűsítő eseményt új játékszemlélet is jellemzi majd, ezért idén játékos formában borismereti állomásokat is beépítettek az útvonalba.

Majosházi Péter versenyigazgató arról beszélt, hogy az indulóknak 20 játékos feladatot kell megoldaniuk, és 60 tesztkérdésre kell válaszolniuk a közel 700 kilométeres túra során. Kiemelte: a gyorsaság helyett ezúttal a pontosság lesz a fontos, s a résztvevőknek a KRESZ szabályait végig be kell tartaniuk.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció Elnöke, a szervezőbizottság tagja arról beszélt, hogy a statisztika szerint a balesetek egy százalékát alkoholos állapotban okozzák az autóvezetők, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a verseny alatt csak a navigátorok fogyasszanak alkoholt, a sofőrök semmiképpen.

A rali két fővédnöke Pintér Sándor belügy-, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lesz, utóbbi rajtoltatja majd el az első autót jövő pénteken reggel fél 8-kor a Kincsem Parkban. Az ünnepélyes díjkiosztót a Balatonfüredi Borhetek záróeseményeként, jövő vasárnap 16 órakor tartják a Tagore sétányon.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.