Megvannak a Gyulai Pálinkafesztivál győztesei

Lezajlottak a zsűrizések a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeiként meghirdetett Brillante-2023 nemzetközi pálinka és párlat-, valamint az Év pálinkás bonbonja versenyekre. Az először meghirdetett pálinkásbonbon-versenyre idehaza működő vállalkozások nevezhettek, amelyek a bonbonok előállításához kereskedelmi célú pálinkafőzdék pálinkáit használhatták fel. Nevezni lehetett krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal, és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a meggy, külön bírálták a meggypálinka felhasználásával készült édességeket. Utóbbiból 41, az egyéb pálinkák felhasználásával készült bonbonból 66-ot neveztek be.  

Fabulya Attila versenyigazgató: "A verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládéműhelyek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása. A győztes édesség gyártójának és a pálinkaháznak is kiemelt megjelenést biztosítanak az eredményhirdetés után, és több kereskedővel is egyeztetnek a jövőbeli értékesítési lehetőségekről".

 

Lezajlott a zsűrizése a Brillante-2023 nemzetközi pálinka- és párlatversenynek is, amelyre rekordszámú nevezés, 1178 minta érkezett, jelentősen túlszárnyalva a tavalyi 990-et. Kereskedelmi forgalomban kapható pálinkákból mintegy 130, bérfőzetett párlatból csaknem 290, míg magánfőzött párlatból 758 mintát küldtek be a megmérettetésre. Magyarországról 1028 minta, Romániából 89, Szlovákiából 48, Szerbiából 6 párlat, míg Horvátországból 6 minta érkezett, mondta Varga-Bora Tímea főszervező.
 A legtöbb párlat idén ismét szőlőből és szőlő eredetű termékekből érkezett, szám szerint 257, amelyet az alma követ 251 mintával. Az év gyümölcséből, a meggyből 106 minta érkezett.
A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét. Az év gyümölcse idén a meggy, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd.
A 23. Gyulai Pálinkafesztivált május 26-28. között tartják, az eredményhirdetésekre május 27-én kerül sor.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.