Találkozó az "Egri csillagokkal". A Gárdonyi Gézától kölcsönzött címmel hirdette meg a moszkvai rendezvényt az Oroszországban működő Tokaji borklub.
A Kutuzov sugárúti Diadalív szomszédságában lévő elegáns étterem közönsége megismerhette az észak-magyarországi borvidék különlegességeit.
A kóstolón csak Egri Bikavérből legalább négyféle szerepelt, amelyeket a borvidék neves képviselői, közöttük az Év pincészete címet 2011-ben elnyerő noszvaji Thummerer pince munkatársai ajánlottak az érdeklődők figyelmébe.
Vlagyimir Capelik orosz borszakértő az MTI-nek elmondta: a jelenlévők közül legjobban Gál Tibor borait ismeri, számára ezért nagy élmény volt megismerkedni a borásszal.
Az első magyar Év borászának fia, ifjabb Gál Tibor szokatlan köszöntőt mondott a moszkvai bemutatón. "Harminc évvel ezelőtt alárendelt szerepet játszottunk önökkel szemben, most baráti meghívást kaptunk ide, és azt reméljük, hogy amikor elmegyünk, önök felnéznek majd ránk" - mondta a fiatal és sikeres borász.
A Gróf Buttler borászat, a Juhász testvérek egerszalóki pincészete, és Vincze Béla is részt vett díjnyertes boraival a moszkvai bemutatkozáson. Vincze Béla 2005-ben kapta meg a megtisztelő Év borásza címet.
A moszkvai közönség megkóstolhatta a St. Andrea pincészet Napborát, az Áldást és az Örökké nevű bort, amelyek nem csak különleges nevükkel keltik fel a figyelmet. Megízlelhették a Dula és a Vitavin pincészet borait is.
Az Egri borvidék bemutatkozása pénteken Szentpéterváron folytatódik - mondta az MTI-nek Kiss Szilárd, a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja. Hozzátette, hogy a Tokaji borklub segítségével kéthavonta más és más magyar borvidékkel ismertetik meg az orosz gazdasági és politikai élet képviselőit.
Moszkvában az Egri Csillagok
(MTI) - Az Egri borvidék különlegességei, díjnyertes borászai, pincészetei mutatkoztak be csütörtökön az orosz fővárosban.

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen
Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival
Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál
A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje
Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból
A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején
Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme
Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.