Összefognak a gyengébb minőségű borok ellen

 Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból. Az ülésen viszont összesen 12 tagállam támogatta a tilalom fenntartását szorgalmazó magyar nyilatkozatot. Jól jelzi a magyar kezdeményezés sikerét, hogy az azt támogató tizenkét tagállam az EU borszőlőtermesztésének több mint 90%-át adja.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén az uniós agrárminiszterek megtárgyalták a Közös Agrárpolitika borágazatra vonatkozó javaslatait is.

Nagy István a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy ezeket a borelőállítás szempontjából idejét múlt fajtákat alapos indokkal tiltották ki, amelyek nem változtak. Az  ezek között szereplő Othello vagy Noah fajták alkalmasak lehetnek csemegeszőlőnek, azonban a bortermelésbe történő bevonásuk veszélyeztetheti az európai, és köztük a magyar borok hosszas erőfeszítések árán elért jó hírnevét és hagyományosan magas minőségét – tette hozzá a miniszter.

Nagy István elmondta, vitán felüli, hogy a KAP-nak, és ezen belül a borágazatnak is hozzá kell járulnia a környezet- és klímavédelmi célok megvalósulásához, de erre a korábban okkal betiltott fajták újra engedélyezése nem lehet a megoldás. A javaslat jóval nagyobb kárt okozna az EU-s boroknak minőségi és versenyképességi szempontból, mint amennyit javítana az ágazat fenntarthatóságán. Megfelelő egyensúlyt kell találni, ami jelen esetben a hatályos szabályok megtartása emelte ki az agrárminiszter.

Forrás: Élelmiszer Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.