Péterfi Liza álnéven nyert egy grafikus a Bortársaság címkepályázatán

Még februárban számolt be arról a Kreatív, hogy a Bortársaság címkepályázatot hirdetett Káli Balázs boraira, akinek termékeit tavaly emelte be szortimentjébe a társaság. Nem gondoltuk volna egy pillanatig se, hogy egy ilyen pályázaton komolyan vicces események is történhettek, de hát az élet a legjobb forgatókönyvíró. 

Történt ugyanis, hogy Káli borainak korábban Nemes Péter grafikus készített címkéket, amikor pedig a borászon keresztül értesült a pályázatról, úgy döntött, hogy nem saját nevén, hanem hat különböző álnéven ad be pályamunkákat.

A hat pályázatából négy került be a hatos döntőbe, tehát a grafikus 66 százalékban saját maga ellen versenyzett. A Bortársaság honlapján megjelent vele egy interjú, amiben elmondta: "Az identitásaimat gyerekbarátaim és -ismerőseim ihlették. Így az ő személyiségüket figyelembe véve, egymással szöges ellentétben álló címketervekkel rukkolhattam elő és az ő nevüket használtam az email címek elkészítéséhez is. Olyannyira sikerült azonosulnom velük, hogy miközben a pályázati szövegeket írtam, az ő hangjukon fogalmaztam meg a tervekhez csatolandó leírásokat. Egyébként hatból négy lányok, kettő fiúk neve alatt futott."

Mint mondja, épp a 75-ös trolin utazott, amikor kapott egy e-mailt az egyik alteregója, Péterfi Liza címére, amelyben a telefonszámát kérték. Amikor felhívták, Péterfi Lizaként, de - nyilvánvalóan - férfihangon mutatkozott be. Hamza Gergely, a Bortársaság kommunikációs szakértője volt a vonal túloldalán, aki persze elnevette magát, majd röviden ennyit mondott: "Hát akkor Liza - vagy hogyan is szólíthatlak - gratulálok, mert a közel 100 pályázó közül a te címketerved nyert." 

A nyertes címkékről Nemes kifejtette, azokon a "szentbékkállai Fekete-hegy jellegzetes présházait rajzoltam meg, a különböző borfajtákhoz más-más színösszeállítást alkalmazva. Az én szememben az lebegett mindvégig, hogy egy nagyon színes, játékos címkecsaládot hozzak létre".

A hat, döntőbe jutott munkát itt nézhetik meg az érdeklődők.

Forrás: Élelmiszer Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.