Spanyol utat lehet nyerni egy jó cikkel

Indul a 6. WebWineWriting nemzetközi borszakíró-verseny!

 A WebWineWriting versenyre már több 300-an neveztek angol és magyar nyelven, már 5
győztes járta végig a fődíjként nyert spanyolországi pezsgőtúrát.

3 kategóriában lehet nevezni, egyikben videóval is:

– Biodinamikus sztorik
– Szekszárdi borutazás
– Borkoktélok – bor másként


A kategóriákról alább lehet részletesen olvasni. A Borkoktélos kategóriában rövid videóval is lehet nevezni. Változás az előző évekhez képest, hogy az egyes kategóriák győzteseit a zsűri választja ki, és a győztesek közül szavazással kerül ki a spanyol út győztese. A kategóriák győztesei értékes borokat kapnak, részt vehetnek az augusztus 15–18-i négynapos magyarországi bortúrán, amelynek része a díjátadó, a Hungarian Gettogether augusztus 17-én a dél-balatoni Kristinus Borbirtokon.
Nevezési határidő: július 10.


Sánta Zoltán Emlékdíj
A 2018-ban hirtelen elhunyt Sánta Zoltán sokunk tanára és kollégája volt. Az Emlékdíjjal az ő szakmai öröksége előtt tisztelgünk. Az ötlegazda Kriston Orsolya és Szabó Edit volt, akik a díj odaítélésében is részt vesznek. Rögtön a díj mellé állt a Hungarianwines.eu, és sok segítséget kaptunk Zoltán egykori partnerétől, Török Pétertől, aki sajnos azóta szintén elment közülünk. Mivel a tanítás, a jövő szakembereinek képzése Sánta Zoltán szenvedélye volt, az Emlékdíjat annak az ifjú tehetségnek szeretnénk adni, aki a 6. Hungarian WebWineWriting
mezőnyéből leginkább képviseli Zoltán szellemi örökségét. Az első Sánta Zoltán Emlékdíjat dr. Veszelszki Ágnes kapta 2019-ben, a másodikat Geri Ádám 2020-ban. 2021- ben Somogyi Gergely, tavaly pedig Ercsey Dániel lett a díjazott. Az Emlékdíjért minden egyes magyar nyelven nevező automatikusan indul.
További részletek és szabályzat:
https://hungarianwines.eu/web-wine-writing-2023/


1. kategória: Biodinamikus gazdálkodás – a misztikumon túl
Sosem könnyű letérni a járt, könnyebb útról és belevágni valamibe, ami igencsak misztikusnak tűnik, forradalmi, és persze kockázatos. A dél-balatoni Kristinus Borbirtok a sikerek ellenére új utat választott: az egész, 62 hektáros birtok áttért a biodinamikus gazdálkodásra, amely a bioborászaton túl több – kívülről nézve – különös elemet is tartalmaz. Mire jók a szarvak? Komolyan segít, ha csalánteával locsolják a szőlőt? Nem csak hanyagságból vannak tele a szőlők sorközei vadvirággal? Ebben a kategóriában olyan cikkeket várunk, amelyekben a nem jártas fogyasztó számára érthetően sikerül elmagyarázni, hogy mi is az a biodinamikus gazdálkodás. A cikkekben szerepelhet bármely hazai vagy külföldi biodinamikus borászat, de akár egyéb biodinamikus farm is. Maximum terjedelem: 10 000 karakter / 1400 szó.

Zsűritagok: Bukovics Martin, Győrffy Zoltán, Szabó Edit

Bővebben a zsűritagokról és a Kristinusról
https://hungarianwines.eu/biodinamikus-gazdalkodas-a-misztikumon-tul/


2. kategória: „Szerelmem, Szekszárd”
A hazai borkedvelők előszeretettel utaznak borvidékekre, Szekszárd azonban – a felmérések szerint – nem tartozik legnépszerűbb úticélok közé. Pedig Szekszárdra igenis érdemes ellátogatni! Bár nincsenek magas hegyes és nem itt kéklik a Balaton, vannak viszont szelíd dombok, egészen széles borpaletta, izgalmas boros programok – boros barangolások –, és persze pincészetek, akik tárt karokkal és csábító borsorokkal várják a vendégeket. Ebben a kategóriában olyan írásokat várunk, amelyek kedvet csinálnak egy szekszárdi boros utazáshoz. Kerülhetnek bele konkrét programtippek, szállásjavaslatok, bármi, ami segíthet egy utazni készülőt. A terjedelem maximum 10 000 karakter / 1400 szó.
Zsűritagok: Borostyán-Kovács Tamara, Eszterbauer János, Németh Erika, Vesztergombi
Csaba
Bővebben a zsűritagokról és a Bor utcai borászatokról
https://hungarianwines.eu/a-bor-utca-lakoi/


3. kategória: Bor másképp – rázva vagy keverve
Amikor valaki szentségtörésnek tartja a bor bármi mással való keverését, elfelejti, hogy a „szódás bor” hazája vagyunk, itt találta fel Jedlik Ányos a fröccsöt, telente pedig forralt borral illatoznak az utcák. Azt is tudjuk, hogy fröccsöt is csak jó borból lehet készíteni, és igenis szabad kísérletezni, játszani, újat alkotni nemesebb borainkból is. Készített már sztármixer koktélt tokaji aszúból, amely kivívta az előkelő közönség tetszését. Engeddszabadjára Te is a fantáziádat!
Ebben a kategóriában nemcsak borszakírók írásait várjuk, sőt nemcsak írásokat. Elmesélhetitek a legemlékezetesebb borélményeteket, amikor a bor nem szokványos formában került a pohárba, de küldhettek saját receptet is fotóval illusztrálva, sőt videót is készíthettek, nincs műfaji megkötés. Az írás nem lehet 10 000 karakternél hosszabb, videó esetében ne legyen 8 percnél hosszabb. Ennél a kategóriánál az értékeléskor az illusztrációkat is figyelembe vesszük.
Zsűritagok: Horváth-Töreki Gergely, Kemény Gabriella, Poós Bernadett
Bővebben a zsűritagokról és a HNT-ről
https://hungarianwines.eu/hnt-minden-egyes-borasz-szolgalataban-2/

Forrás: hungarianwines.eu


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.