MTÜ: októberi vendégéjszakaszámok

A külföldi és a belföldi vendégéjszakák száma is emelkedett az idei ősz második hónapjában a tavalyi, ugyanebben az időszakban mért adatokhoz képest.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint októberben tavalyhoz képest 7%-kal több, 1,3 millió turista kapcsolódott ki a hazai szálláshelyeken. A külföldi vendégéjszakák száma 9%-kal haladta meg az előző évit. Budapest után a legtöbb vendégéjszakát a fürdővárosokban és a legnépszerűbb vidéki konferenciahelyszíneken töltötték. A legkedveltebb turisztikai térség pedig a Balaton és a Mátra-Bükk volt.

 

A hazai szálláshelyeken az év tizedik hónapjában tavalyhoz képest 5%-kal több, tehát 3,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek.

Kiemelkedő belföldi vendégforgalom

Az NTAK adatai szerint a vidék vendégéjszakáinak több mint háromnegyede a belföldi vendégeknek volt köszönhető, sokan indultak útnak az országon belül. A fürdővárosok népszerűsége továbbra is töretlen: Hévíz, Bük és Hajdúszoboszló volt a fürödni, gyógyulni vágyók elsődleges célpontja. A vendégéjszaka-forgalom alapján legnépszerűbb tíz vidéki település között három konferenciaváros is szerepelt: Debrecen, Eger és Szeged. A vidéki Magyarország vendégeinek 20%-át a Balatonnál regisztrálták.

Németország, Csehország, Egyesült Királyság

Az országhatárokon túlról közel 600 ezer turista választotta hazánkat úti célul októberben, ez csaknem 15%-kal több 2022 októberéhez viszonyítva. A külföldről foglalt vendégéjszakák száma elérte az 1,6 milliót, ami 9%-kal haladja meg a tavalyi értéket. Németországból érkeztek hozzánk a legtöbben, mintegy 179 ezren, Csehországból, valamint az Egyesült Királyságból is 107-107 ezer utazót láthattunk vendégül.

A fővárosban mérték az októberi vendégéjszakák 40%-át, amelynek 84%-át nemzetközi vendégek töltötték el a szálláshelyeken. A Budapesten regisztrált külföldi turisták jelentős része az Egyesült Királyságból, Németországból és az Egyesült Államokból indult Magyarországra, de számos olasz és spanyol vendég szállt meg a fővárosban ebben az időszakban.

Nőttek a szálláshelyek bevételei

A szálláshelyek bevételei országosan 69,4 milliárd forintot tettek ki, 21%-kal múlták felül a tavaly októberben mért értéket. Ennek 38%-a származott belföldiektől, míg 62%-át külföldiek hagyták a szolgáltatóknál. A NAV online kassza adatai alapján a vendéglátóhelyeken 147,6 milliárd forintot költöttek a vendégek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.