300 millióért viszik el a MÁV területéről az illegális hulladékot

Háromszáz millió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében. A jogellenesen keletkező hulladéktömeg gyors elszállítása mellett a vasúttársaság a környezettudatos magatartás fontosságára hívja fel a figyelmet, és aktívan részt vesz az illegális szemételhelyezés megszüntetése érdekében szükséges jogszabály-módosítások előkészítésében - közölte csütörtökön a vasúttársaság.

A napokban aláírt hulladékszállítási keretszerződés az egész ország területén lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat gyorsan reagálhasson, és a keletkező hulladékhalmokat rövid időn belül elszállíthassa. A keretszerződés összege 300 millió forint, amely a MÁV területi igazgatóságaihoz igazítottan biztosít lehetőséget a kisebb szemétlerakatok felszámolására. A 2+1 éves szerződés legfeljebb a keret kimerülésig tart. A nagyobb illegális hulladékhalmok felszámolását továbbra is egyedi közbeszerzési eljárással intézi a vasúttársaság, és a jelentősebb hulladéklerakatokra (amelyek esetenként több ezer köbméter szeméthalmot jelentenek) is önálló eljárásrend vonatkozik.

A jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a területén található hulladékért, de hangsúlyozandó, hogy a vasúti területeken és a nyílt pálya közelében található illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. A több 10 ezer köbméterre tehető hulladékmennyiség jellemzően lakossági, kommunális hulladékból, használt műszaki cikkekből, építési törmelékből és zöldhulladékból tevődik össze.

A vasúttársaság tavaly 165 millió forintot költött az illegális szeméthalmok felszámolására és 8850 tonnát szállíttatott el vasúti területekről országszerte. A legnagyobb, a budapesti, Rákospatak utcai illegális hulladéklerakó volt, ahonnan 4666 tonna, míg Szajolból 2698 tonna gazdátlan szemét elszállításáról kellett gondoskodnia, de sok más helyszínről is elvitette a mások által elhagyott szemetet.

A vasúttársaság elkészítette az illegális hulladékhalmok felszámolásáról szóló stratégiáját, jelenleg több helyszínen folynak előkészítő felmérések, valamint beszerzési és közbeszerzési eljárások. Ezenkívül a MÁV főtámogatói részvételével a múlt év őszén megtartott Ökoindustria kiállításon az illegális szemétlerakással kapcsolatos problémákat nemcsak felvetette a vasúttársaság, de a felszólaló döntéshozókkal és érintettekkel egyetértésben munkacsoport létrehozását is kezdeményezte a helyzet kezelése érdekében. A munkacsoport vezetésével várhatóan októberben kezdődnek azok a szélesebb körű egyeztetések, amelyek a szükséges jogszabály-módosítási csomagot és az illegális hulladéklerakás megelőzésére, felszámolására vonatkozó akciótervet készítik elő.

Látványos eredményt elérni azonban csak tudatosabb társadalom, tudatosabb lakóközösség közreműködésével lehet. A környezet megóvása, a vasúti terület tisztítása a vasúttársaság fontos feladata. Ez azonban mindaddig szélmalomharc marad, amíg az elvégzett munkát értékelő, együttműködő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségekkel szemben vannak olyanok, akik nem tartják be a szabályokat.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.