A Wizz Air ismét felszólítja a Ryanairt az átlátható árazásra

Daniel de Carvalho, a Wizz Air fapados légitársaság kommunikációs vezetője azért hívta össze kedden, augusztus 7-én a szaksajtó képviselőit, hogy közölje: "A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ismét arra szólítja fel a Ryanairt, hogy ugyanolyan átlátható árakat kínáljon a magyar utasoknak, mint amelyeket a fogyasztók a wizzair.com-on történő foglalások alkalmával választanak”.

Ugyanakkor felszólította a másik céget, hogy hagyjon fel hamis vádjaival, és megerősítette, hogy a Wizz Air működteti a legzöldebb flottát, és ő ajánlja a legátláthatóbb alacsony árakat Magyarországon.

Többek között azt is elmondta, hogy légitársaságuk a magyar piacot stratégiai területnek tekinti, idén márciustól, a Malév leállásától számítva 2 millió utasra terveznek egyéves viszonylatban. Véleménye szerint folyamatos növekedésük a minőség növelésének is köszönhető, mivel a magyar vezetésű légitársaság egyenletesen erősödik, tavaly 11 millió utas szállítottak Európában, az idén 12 millió utassal számolnak.

A Wizz Air 39 gépes flottát üzemeltet 240 útvonalon 78 desztinációval, 28 országba. Magyarországon Budapest és Debrecen repülőtereiről 34 célállomásra repülnek a gépei.
Az újságírók több konkrét pénzügyi kérdésére érdemben, mint magáncég munkatársa nem nyilatkozhatott.

Lapunk munkatársa arról kérdezte, milyen fogadtatásra talált az utasok körében az új kézipoggyász szabályzatuk tesztelése.
- Úgy látjuk, hogy beválik. Az utasok szeretnek kisebb csomaggal utazni, és időben, online vásárolják meg a nagyobb csomagjukra a jegyet. Kevesen voltak, akiknek helyben kellett fizetniük több pénzt a csomagjukért. (Ha online rendelik utazás előtt, 10 euróba kerül, a repülőtéren 20 eurót fizetnek a nagyobb csomagért, és ha nem jelentik be, de a poggyász meghaladja az engedélyezett súlyt és méretet, 30 eurójuk bánja.)   

A Debrecenből induló londoni járatról szólva elmondta, hogy 80 százalékos a telítettségük. Meglepő volt, hogy a visszaúton is hasonló volt a foglalás. Az utasok közel 20 százaléka járt üzleti úton, a többiek vagy turisták, vagy kint dolgozók voltak.

A Debrecen-Eindhoven, és a Debrecen-Milánó utakra az előzetes foglalások alapján 80 százalékos lesz a telítettség, vagy annál is több, és a kettő közül a Milánóba induló gépre volt több érdeklődő.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.